Pénzpiaci válságMegállított vérveszteség

2008. október 15., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Javítják az Európai Központi Bank emblémáját — korrekcióra szoruló pénzpiacok

Amerika, az európai nagyhatalmak, az euróövezet és Nagy-Britannia példátlan mentőöve, amellyel dollár és euró százmilliárdokat pumpálhatnak a bajba jutott bankokba, illetve garantálják a bankközi hiteleket, megnyugtatni látszik a világ pénzpiacait. Ehhez hozzájárult a jegybankok, illetve a nemzetközi pénzintézetek jelzése is. Az elmúlt hét erős zuhanása után — amelyet az utóbbi húsz esztendő legfeketébb hetének neveznek a szakemberek —, hétfőn mind az ázsiai, mind az amerikai tőzsdék indexei magukhoz tértek, és erős, jobbára tíz százalék fölötti emelkedést mutattak.

Ez volt jellemző az európai, sőt, az orosz tőzsdékre is, a növekedés kedden nyitáskor is tartott. Közben az amerikai szaklapok internetes változatai olyan hírt közöltek, miszerint a kormány 250 milliárd dollárt tervez fordítani banki részvények vásárlására, ami a befagyott hitelpiac közvetlen kiolvasztását célozná.

Elemzők szerint a nagyhatalmak erőteljes fellépése meghozta az első sikereket, a befektetők megnyugodni látszanak. Ám az ezer sebből vérző globális pénzügyi rendszerben ez egyelőre a vérveszteség megállítására elegendő, a közép és hosszú távú kezeléshez további intézkedésekre lehet szükség.

A bukaresti tőzsde is magához tért, a legfontosabb tíz cég indexének múlt heti 27 százalékos zuhanása után hétfőn 8,5 százalékos növekedést regisztráltak, s a befektetési társaságok is 10 százalék fölötti emelkedéssel zártak. Ugyanakkor folytatódott a múlt hét végén már érezhető erősödése a lejnek, mint ahogy a közép-európai nemzeti valuták is lassan magukhoz térnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 568
szavazógép
2008-10-15: Pénz, piac, vállalkozás - Incze Ibolya:

Uniós parlament a vállalkozóknak

Tegnap Brüsszelben megalakult a Vállalkozások Európai Parlamentje. Az ülésen harminchárom romániai küldött volt jelen, legtöbben építkezési és üzleti tanácsadói vállalkozásoktól. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjaként Dénes István sepsiszentgyörgyi mérnök, közgazdász, az Inda Kft. tulajdonosa és a Tester LMD Consulting céget képviselő Domokos Lucreţia Maria vett részt az alakuló ülésen.
2008-10-15: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Fővárosi seregszemle

A kiállítások városa — növekvő érdeklődés
Október 7—11-e között a fővárosi kiállítóvárosban harmincnegyedik alkalommal szervezték meg a TIB-et, vagyis a Bukaresti Nemzetközi Műszaki Vásárt. A Romexpo teljes területén, mintegy ötvenkétezer négyzetméteren, huszonöt ország közel ezer résztvevője állított ki, a hazai cégek aránya 56 százalékos volt. A kiállítás öt fontosabb tevékenységi területet célzott meg, így a gépipar, az elektrotechnika, a fémipar, a hidraulika és az autóipar élen járó cégei voltak jelen, de a rendezvény struktúráját a már megszokott nemzeti pavilonok jellemezték.