KármentőA régi párt megújul

2020. augusztus 28., péntek, Jegyzet
Kuti János

A Szociáldemokrata Párt szombati kongresszusán végleg eltemették politikai hullájukat, a volt pártvezér Dragneát, és 1310 szavazattal megválasztották elnöknek Marcel Ciolacut, aki most majd megvalósítja a párt színeváltozását. Úgy látszik, a másik jelölt, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korában nem tudott annyi pénzt összespórolni, amivel elegendő szavazatot összevásárolhatott volna, csak 91-et szerzett.

A párt vezetése jó (harminc) kezekbe került, mert van még két első és tizenkét szimpla alelnöke is. Az egész új garnitúra tagjai valamikor, nem is olyan régen, mind a régi elnök, Dragnea kezét csókolták (hogy ne mondjak egyebet). Csak kettőt említsünk közülük, a két volt miniszterelnököt, Sorin Grindeanut és a székely zászlók miatt akasztani is kész Mihai Tudosét. De azért vannak olyanok is köztük, akik már szégyellik hangsúlyozni, hogy egyáltalán a párt tagjai lennének. Ilyen Gabriela Firea, Bukarest főpolgármester asszonya (és a párt alelnöke!), aki azt szeretné, ha nem pártja szimpatizálása, hanem saját érdemei miatt választanák újra, néhány más kerületi polgármesterrel együtt. Ezért választási plakátjaikról leradírozták a három szál piros rózsát, a pártot jelölő szimbólumot. Spongyát rá! Inkább, mint rózsát.

Pedig semmi szégyellnivalója nincs egy pártnak, amely olyan erős volt, hogy két saját miniszterelnökét is meg tudta buktatni. A liberálisok hiába akarták februárban többször is saját Orban-kormányukat megdönteni, hogy előrehozott választások legyenek, nem sikerült nekik! És a szociáldemokraták annyi tehetséges szakemberrel rendelkeztek, hogy száz minisztert állítottak ki potom három év alatt.

A régi-új vezér új időknek új dalaival állt elő, és azt állítja: új szelek jönnek, fújnak a pártban, és most már nem úgy lesz, mint a farkassal, hogy a szőrét elhullatja, de a szokását nem, hanem – ahogy Ciolacu megígérte – régi szokásait pártja úgy levedli, mint kígyó a bőrét.

Azt is mondta: „az igazságszolgáltatásnak a tárgyalóteremben kell történnie”. Ezzel a szerencsétlenül járt elődjére, Dragneára célzott, aki eleget próbálta úgy megreformálni az igazságügyet, hogy megszabaduljon a börtöntől, nem sikerült neki. Cioalcu zéró toleranciát hirdet a korrupció kapcsán. Könnyű neki, mert az egyetlen megmaradt korruptjuk, Dragnea börtönben csücsül.

Azt is megígérte, hogy pártja konzervatív pártból igazi európai baloldali párttá válik, és „az európai baloldal által vallott értékekhez” fogják magukat tartani. Örvendetes, hogy sikerült megszabadulniuk sok, most már liberális eszmét valló tagjuktól, akiket tárt karokkal ölelt keblére Orban és Iohannis liberális pártja. Ezek a renegátok most megtagadják korábbi pártjukat, mert meghallották az idők bülbül szavát, és a liberálisok annyira liberálisak, hogy befogadják a korábban eltévelyedett báránykákat is.

Iohannis nem nézi jobb szemmel a pártvándorlást most sem, amióta hozzá indultak nyalni más pártokból, esetleg csak ballal, és néha csendben kacsint is egyet. És hiába vádolják a liberális pártot azzal, hogy átvettek más pártbelieket, Orban is megmondta, az csak „baleset”, nem az ő határozata. Ilyen módon is látszik, hogy elhatárolódik mindettől, hisz ő személyesen ellenzi. Sőt, akik néhány megyében most átálltak hozzájuk, azokat korábban a szociáldemokrata kormányzás alatt valósággal erőszakkal elrabolták, többnyire a liberális pártból – mondta Orban. (Kb. százötven polgármestert.)

A volt szociáldemokrata művelődési miniszter, Daniel Breaz, aki Dragnea idejében neki sírt egy miniszteri tárcáért, most mosolyogva állt át Orbanékhoz, aki kijelenti: nem azért jönnek hozzájuk, mert „vonzódnának a Nemzeti Liberális Párthoz”, hanem mert úgy ítélik meg, hogy a következő néhány évig az fog kormányozni, s jobb kapcsolatuk legyen a kormánnyal és több pénzhez jussanak. Úgy látszik, ezek a pártvándor-jómadarak nem mai csirkék, és tudják, mitől dől a pénz. (Harminc év alatt megtanulták.) De most ennek vége, semmi szubjektivizmus, protekció nem fog számítani!

A másik kormányzásra ácsingózó pártszövetség, a Mentsétek meg Romániát és a Szabadság, Egység és Szolidaritás (USR–PLUS) főnöke, Dan Barna viszont megmondta: „Az USR–PLUS nem fog olyanok mellett kormányozni, akik nemrég még Dragneát tartották fenn.” Az RMDSZ meg utolsó pillanatig kivár. Nohát, a végén még oda jutunk, hogy a liberálisok, nem lévén kivel, kénytelenek lesznek a szociáldemokratákkal koalícióra lépni, hogy együtt kormányozzák Romániát!

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesznek-e újabb szigorítások a koronavírus-járvány miatt Romániában?








eredmények
szavazatok száma 92
szavazógép
2020-08-28: Közélet - Fekete Réka:

Pótlékok nélkül maradtak az egészségügyiek

A szociális gondozókhoz hasonlóan a jogosult egészségügyi dolgozók sem kapták meg a törvény által szavatolt, a sürgősségi állapot két hónapjára járó, kétszer 2500 lejes veszélyességi pótlékot, de elmaradt azoknak a pótlékoknak a kifizetése is, amelyeket szintén a koronavírus-járvány idejére ítéltek meg, és a fertőzéskitettségtől függően 5–30 százalékos pluszjuttatást jelentenének. Háromszéken előbbi jogszabály legalább nyolcszáz alkalmazottat érint, a másik több mint ezerháromszázat – tudtuk meg a Sanitas szakszervezet megyei elnökétől.
2020-08-28: Közélet - Bokor Gábor:

Színes jelöltlisták Orbaiszéken (Helyhatósági választások)

Kovásznán Gyerő József első mandátumát teljesítő polgármestert újabb négyévi szolgálatra jelölte az RMDSZ. A polgármesteri székért való megmérettetésben ellenfelei a Nemzeti Liberális Párt (NLP) színeiben induló Felicia Munteanu (a Dacia Szálloda gazdasági igazgatója) és Iustin Pănescu vállalkozó, aki Traian Băsescu pártjának (NMP) támogatását élvezi. Tanácstagjelölt-listát állított az RMDSZ, az EMSZ, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ), az SZDP, az NLP és a Pro Románia Párt.