Floating Cinema & Theater
Pénteken rajtol Floating Cinema & Theater néven egy új és merész kulturális projekt, gróf Jankovich-Bésán Elemér, az árkosi Szentkereszty-kastély tulajdonosa és Anna Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatónője kezdeményezésében. A rendezvénysorozat célja: az árkosi Szentkereszty-kastélyt újra bevonni Sepsiszentgyörgy és a vidék kulturális körforgásába. A projektben részt vesz az Andrei Mureșanu Színház, a Tamási Áron Színház, az M Studio Mozgásszínház, a Cimborák Bábszínház és a Művész mozi.
A rendezvénysorozat e heti programja: pénteken 17 órától (esőnap: szombat, 11 óra) a Cimborák Bábszínház A buták versenye című előadása; vasárnap 21 órától (esőnap: szeptember 7., hétfő, 21 óra) a Művész mozi szervezésében a Babyteeth című ausztrál vígjátékot, a 2019-es TIFF közönségdíjas filmjét vetítik.
Minden előadás és filmvetítés, az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően, korlátozott létszámban látogatható: 20 helyet biztosítanak csónakokban, illetve 30 ülőhelyet a tó partján. Egy csónak terhelhetősége 160 kg, és legtöbb két személy ülhet egyben. Hét éven aluli gyermekek a tó partján elhelyezett székekről követhetik az előadást. Kiskorúak csak felnőtt felügyelete mellett ülhetnek a csónakokba, és kötelezően mentőmellényt kell viselniük. Kérik a nézőket, hogy az eseményre kényelmes, meleg öltözetben érkezzenek, a felfújható csónakokba csak sportcipőben szabad beszállni. Mivel a programok nagy része este kezdődik, ajánlatos felöltözni. Előadások alatt védőmaszkot kell viselni.
A programokra járatok közlekednek Sepsiszentgyörgy és Árkos között, ezek a sepsiszentgyörgyi buszpályaudvarról 10 és 16 órakor indulnak, visszaút 20.50-kor (egy utazás ára 5 lej). A jegyértékesítés online történik a kulturális intézmények jegyértékesítő rendszerein keresztül.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház csütörtökön 20 órától a múzeumkertben (esőnap: szeptember 4.) José Rivera: Felhőtektonika című darabját játssza (rendező: Bocsárdi László).
Kiállítás
KETTŐS KIÁLLÍTÁS. A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban szeptember 4-én, pénteken 18 órától megnyitják Bencsik János és Mattis-Teutsch Waldemar képzőművészek kiállítását. A megnyitót az épület mögötti udvaron tartják. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti. Bencsik János kiállítását Dimény András grafikus, Mattis-Teutsch Waldemar kiállítását Ziegler Ágnes művészettörténész nyitja meg. A kiállítások megtekinthetőek október 2-áig keddtől péntekig 10–17, szombaton 10–18 óráig.
Zene
BEMUTATKOZIK A FILLHARMONI. A sepsiszentgyörgyi KultúrParkban a szeptemberre tervezett koncertek sorát pénteken 18 órától a FillHarMoni zenekar indítja. Az akusztikus projekt először lép közönség elé. A zenekar alapítói, Opra Mónika szólista és Kertész János billentyűs a zenekar többi tagjával: Kertész Hubával (akusztikus gitár), Tóth-Györgybíró Aporral (cselló) és Ráduly Zsófiával (hegedű) változatos repertoárt hoztak létre. A koncertre az ülőhelyek száma korlátozott. Jegyár: 5 és 10 lej, kaphatók elővételben a városi kulturális szervezőirodában, illetve az esemény előtt egy órával a helyszínen.
Bábszínház
A CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ A buták versenye című szabadtéri előadását Sepsiszentgyörgyön az ’56-os parkban (a KultúrParkban) szeptember 3-án, csütörtökön 17 órától és szeptember 8-án, kedden 17 órától játssza. Az előadást minden 6 év feletti gyermeknek és családtagjaiknak egyaránt ajánlják. Helyfoglalás és további információk a 0755 335 400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél.
4. Őrkői Cigánytalálkozó
A sepsiszentgyörgyi KultúrParkban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán ma 17 órától a 4. Őrkői Cigánytalálkozó hivatalos megnyitóján többek közt élő zenével, rövid kulturális műsorral, ütőhangszeres bemutatóval és dokumentumfilm-vetítéssel várják az érdeklődőket.
Szabadtéri vetítések
KOVÁSZNÁN a művelődési ház udvarán ma 20 órától (esőnap: csütörtök) Matteo Garrone: Dogman – Kutyák királya (cannes-i nemzetközi filmfesztivál 2018) című filmjét vetítik. A belépőjegy ára 10 lej. Helyfoglalás, előzetes regisztráció a culturacv@gmail.com e-mail-címen, a 0267 340 394-es vagy a 0762 674 516-os telefonszámon.
SEPSISZENTGYÖRGYÖN az ’56-os parkban csütörtökön 20.30-tól (esőnap: péntek) a 2019-es Seveled című filmet vetítik. Jegyet 10 és 5 lejes áron a Művész mozi jegypénztárában lehet váltani.
Hitvilág
Szeptember 3-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom felszentelésének ünnepén és örökös szentségimádási napján szentmisék 7.30 és 18 órától lesznek. Reggel 8 órakor kiteszik az Oltáriszentséget imádásra. A szentségimádás programja a lelkiségi csoportokkal: 8–9 óráig közös imaóra, 9–10 óráig Pro Vita Hominis, 10–11 óráig Rózsafüzér-csoportok, 11–12 óráig Ferences Világi Rend, 12–13 óráig Hit és Fény, 13–14 óráig Élet a Lélekben, 14–15 óráig Fokolár közösség, 15–16 óráig Háló közösség, 16–17 óráig ifjúság, hittanos gyermekek, 17–18 óráig közös imaóra.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6 órától Napindító gondolatok, 6.15-től Zsolozsma – reggeli dicséret, 6.40-től Ébredjen a Mária Rádióval!, 8 órától szentmise Szentjobbról, 8.50-től a hét plébániáját Gábor Anna mutatja be, 9 órától Görgényi Tünde stúdióvezető fogadja az imaszándékokat, 9.20-tól Dicsőséges rózsafüzér, 10.30-tól Kapcsoljuk Rómát! – általános pápai audiencia, 12.15-től Déli magazin.
Honlap: mariaradio.ro.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Sepsiszentgyörgyön ma 9–12 óráig az Oltmező úton, a Bogyó cégnél, a szociális tömbházaknál, a régi korcsolyapálya környékén és az Olt utcai 1-es és 2-es tömbházban szünetel az áramszolgáltatás.
LOMTALANÍTÁS. Sepsiszentgyörgyön év végéig tart az ingyenes lomtalanítási kampány. A fölöslegessé vált tárgyak, használati eszközök elszállításáról előzetesen a 0267 310 123-as telefonszámon lehet egyeztetni. A Tega Rt. vidéken is összegyűjti a lomokat, ma Bölönben és Bölönpatakon, csütörtökön Nagyajtán és Középajtán szállítják el a régi ruhákat, használaton kívüli bútorokat, fölöslegessé vált ócskaságokat, a síküveg kivételével a palackokat és befőttesüvegeket is. 5 kg üveghulladékért 0,5 liter sört adnak.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos online formában végzi szerkesztőségünkben a szerdánkénti ingyenes jogi tanácsadást. A jogorvoslásra váró ügyek leírását és a kérdést a hpress@3szek.ro e-mail-címre várjuk, a levél tárgyához kérjük beírni azt, hogy Jogi tanácsadás. Kérdéseiket postai úton is eljuttathatják szerkesztőségünkbe, postacímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám. Ez esetben, kérjük, küldjenek felbélyegzett és megcímzett válaszborítékot is.
GOMBAELLENŐRZÉS. A László Kálmán Gombászegyesület és a Tega szervezésében Sepsiszentgyörgy központi zöldségpiacán hétfőn, szerdán és pénteken 8–10 óráig Zoltán Sándor gombaszakértő átvizsgálja a gyűjtött gombákat és szakmai tanácsot ad.
TAGDÍJFIZETÉS. Az Aranyszívek Nyugdíjas Eegyesület tagjait várják minden szerdán 11–13 óráig tagdíjfizetésre a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház kertjébe.
FOGADÓÓRA. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének irodáját hétfőn, szerdán és pénteken 10–12 óráig kereshetik fel azok, akik a 2020/130-as törvény alapján kárpótlást igényelnek.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Benedek Elek utcai Farmacom (telefon: 0367 407 568; éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (telefon: 0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Ügyfélfogadás
A Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár ügyfélfogadási programja szeptember elsejétől: a nyugdíjügyekkel kapcsolatos dokumentumokat hétfőtől szerdáig 8.30–14, pénteken 8.30–12.30-ig fogadják; a temetkezési segély igénylése és kiadása kedden és csütörtökön 8.30–14 óráig lehetséges; kezelési jegyeket igényelni és átvenni hétfőtől csütörtökig 8.30–13.30, pénteken 8.30–12 óráig lehet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.