Megyei kórházHatvan fertőzöttet kezelnek

2020. szeptember 3., csütörtök, Közélet

Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta először történik meg, hogy egyszerre hat COVID-19-fertőzöttet kezelnek a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályán, közülük ketten lélegeztetőgépre szorulnak, a másik négy páciens is kritikus állapotban van. Az intézmény tegnapi tájékoztatása szerint velük együtt hatvan koronavírussal fertőzött beteget ápolnak, tizenhat pácienst a fertőzés gyanúja miatt tartanak megfigyelés alatt.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A COVID-os fertőzőosztályon ellátott negyvenkilenc beteg közül nincs egyetlen tünetmentes sem, négyüknél a betegség enyhe lefolyású, a többi fertőzött súlyos és nagyon súlyos állapotban van – közölte a kórház vezetősége. A COVID sebészeti osztályon öt pácienst látnak el, közülük egy ortopédiai, egy sebészeti és három szülészet-nőgyógyászat szakterületre tartozó eset. A kórház által kiadott közlemény szerint az elmúlt hét nap alatt ötven páciens hagyta el a kórházat, akit COVID-19-diagnózissal kezeltek, ebben az időszakban négy haláleset történt a kórházban, amelyek összeköthetőek az új koronavírus-fertőzéssel. A megyei kórház járványkezelési statisztikája alapján megállapíthatjuk, a márciusi első megbetegedéstől mostanig mintegy hatszáz fertőzöttet kezeltek az intézményben, a gyanús esetek ellátásával együtt megközelíti az ezret azok száma, akiknek ellátása többletfeladatot jelentett.

Annak okán, hogy az elmúlt napokban húsz fölé emelkedett a 24 óra alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma Háromszéken, lapunk arról érdeklődött, van-e a megyében munkahelyi, illetve egy adott településen jegyzett fertőzési gócpont vagy családon belüli fokozottabb terjedése a betegségnek. Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a Háromszéknek elmondta, a teszteléseket közel fele-fele arányban végzik az általa vezetett intézmény megrendelésére, valamint a megyei kórházon belül, a különböző patológiákkal beutalt betegek körében, és az adatok alapján elmondható, jelenleg nincsenek fertőzési gócpontok a megyében, a pozitív teszteredmények településenkénti eloszlása szerint nem tudnak kirívó esetekről. Az igazgatóság nem rendelkezik a járvány családon belüli terjedésére vonatkozó összesített kimutatással, ez esetről esetre különbözik – állítja Ágoston igazgató.

Lapunk kérésére a megyei közegészségügyi igazgatóság ismertette a településekre lebontott jelenlegi járványügyi helyzetet. Eszerint a járvány kezdete óta Háromszéken diagnosztizált 795 pozitív eset 34,07 százalékát Sepsiszentgyörgyön jegyezték, Kézdivásárhelyen 14,44, Bodzafordulón 3,58, Kovásznán 2,47 százalékát. A városok közül Baróton volt a legkevesebb fertőzött, 0,86 százalék. A megyei közegészségügyi igazgatóság 124 települést tartalmazó vonatkozó jegyzékében Bölönpatak szerepel a legnagyobb arányú beteggel, itt az összfertőzött 4,32 százalékát jegyzik, 2 és 3 százalék között hat települést tüntetnek fel, a többi faluban ritkábban fordul elő a fertőzés, harminchat helyen még nem jelent meg a koronavírus. Kovászna megyében tegnapig húsz áldozata van a COVID-19-fertőzésnek – közölte Ágoston László igazgató.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 129
szavazógép
2020-09-03: Közélet - Iochom István:

Tanévkezdés előtt a kantai iskolában (Kézdivásárhely)

A koronavírus-járvány alaposan átrendezte az életet a kantai Nagy Mózes Elméleti Líceumban is. A hat hónapos kényszerszünet mellett idén nem kerülhetett sor a hagyományos ballagásra, és Háromszék legrégebbi, 340 éves alma materéről sem lehetett méltóképpen megemlékezni – de elsejétől munkába állt a tantestület, készülnek a biztonságos és zökkenőmentes tanévkezdésre.
2020-09-03: Közélet - Hecser László:

Haszonbérbe adnák a tavat

A Nagyerdő alatti tó haszonbérbe adásáról döntött Barót tanácsa. A cél az, hogy hosszú távra olyan gazdája legyen, aki környezetét rendben tartja és a városlakók számára kikapcsolódási lehetőséget teremt. A tó ily módon való értékesítésével nem mindenki értett egyet: a tervezet elfogadásakor az Erdélyi Magyar Néppárt két tanácstagja, sőt, egy RMDSZ-es is tartózkodott.