Súlyos anyagi helyzete okán egy 29 éves sepsiszentgyörgyi nő elhatározta, megöli két gyermekét, s magával is végez.
Emil Ciurea megyei főnyomozó tájékoztatott az esetről. Hétfő hajnalban két gyógyszermérgezés-gyanús kislányt és anyjukat, K. Kingát szállította a mentő a megyei kórház sürgősségi osztályára. Reggel az ügyeletes orvos értesítette a rendőrséget. Az asszonynak nagyobb bankkölcsönt kell törlesztenie, munkahelye is veszélyben forog, s férje hosszabb ideje Magyarországra távozott. Vasárnap este 9 órakor erős nyugtatót adott be gyerekeinek, hétéves lányának négy, a négyévesnek két tablettát. Éjjel a nagyobbik rosszul érezte magát. K. Kinga megbeszélte édesanyjával a történteket, s úgy határoztak, kihívják a mentőt. Az anya végül nem vett be gyógyszert, várta, mi történik a gyerekekkel, s vallomása szerint utána követte volna el az öngyilkosságot. Az asszonyt az elmegyógyászatra utalták be, a kislányok a kórházban maradtak, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság megkezdte az eljárást a kiskorúak átvételére és biztonságba helyezésére. Az ügyész egyelőre gyermekekkel szembeni rossz bánásmód gyanújával rendelte el a nyomozást. A gyerekektől vérmintát vettek, s amennyiben kiderül, hogy életük veszélyben forgott, akár gyilkossági kísérletnek is átminősíthetik az ügyet — mondotta érdeklődésünkre Corneliu Câmpeanu megyei rendőrfőkapitány.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.