A székelyföldi lapok idei találkozóját a parajdi Csatári Panzióban tartották szombaton. A Háromszéken kívül hagyományosan a marosvásárhelyi Népújság, a csíkszeredai Hargita Népe és a Brassói Lapok vett részt a korábbi találkozókon, ezúttal bővítették a kört, és a kolozsvári Szabadság képviselője is jelen volt.
A tanácskozás témája az erdélyi magyar sajtó helyzete a koronavírus-járvány előtt és azóta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a nyomtatott sajtónak jelentős kárt okozott a járvány adta helyzet. A rendezvényen bemutattak két idén megjelent kötetet: a Vajda György, a Népújság szerkesztője által összeállított Barangoló című Maros megyei turisztikai kalauzt, valamint Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője közös riportkötetét, melynek címe: Függőleges veszedelem, illetve Rendkívüli körülmény. Utóbbit a Hargita Népe adta ki. A szombat délután kirándulással telt, a bátrabbak felmásztak Rapsóné várához, a többiek a Só-szorost tekintették meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.