Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor kezdődhetnek a megyei bajnokságok. A törvény ugyan engedélyezi a tétmérkőzések rendezését, azonban a járványügyi szabályok olyan szigorúak és annyira költségesek, hogy nem engedhetik meg maguknak a nagyon alacsony költségvetésű csapatok.
A Román Labdarúgó-szövetség egyelőre tehetetlen és képtelen biztosítani az alsóbb osztályok bajnokságának rendezését. A jelenlegi elvárások szerint ugyanis rendszeresen el kell végezni a csapatokon és a szakmai stábon a koronavírustesztet, és ennek a költsége sok klubnál felemésztené egy vagy két hónap alatt az éves költségvetést.
Oláh József, a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke szerint a háromszéki csapatok nem tudják vállalni az ezzel járó költségeket. Ugyanakkor az idő is sürget, az előző években ilyenkor már több fordulót is lejátszottak a negyed- és ötödosztályban, így november végére sikerült az odavágó fordulókat megrendezni. A focipályák állapota miatt ugyanis november végén, december elején már lehetetlen meccseket rendezni a megyében, hasonló okból a tavaszi idény is többnyire március végén szokott rajtolni.
„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, nem sok esélyt látok arra, hogy idén ősszel megyei bajnokságot rendezzünk. Ehhez az kellene, hogy szeptemberben feloldják a szigorú előírásokat, hogy utána néhány hét felkészülési időt adhassunk a csapatoknak. Amennyiben legkésőbb október elején nem kezdjük meg a bajnokságot, nem lesz értelme nekifogni, azért, hogy mindössze egy hónapig játszhassanak. Bízom benne, hogy jövő év márciusára rendeződik a helyzet, és akkor rendezünk egy csonka szezont” – vélekedik Oláh József. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.