A RENDŐRÖK SEM HISZNEK A MINISZTERNEK. Nemes egyszerűséggel hazugnak nevezte az Europol rendőrszakszervezet Lucian Bode közlekedési minisztert, aki azt állította: nem tudott arról, hogy az őt szállító autó megkülönböztető hang- és fényjelzéseket használ, és nem ő utasította az autót vezető kormányőrt a közlekedési szabályok súlyos megszegésére.
Bode szerint kizárólag a sofőr hibája, hogy a szabálytalanul hajtó gépkocsi végül frontálisan ütközött egy másik autóval. Az Europol szerint viszont a miniszter „szégyentelenül hazudik”, az ilyenkor alkalmazott gyakorlat szerint ugyanis a kormányőrnek mindenhez ki kell kérnie az általa szállított miniszter beleegyezését, beleértve az útvonalat is. A rendőrszakszervezet szerint a kormányőrből akarnak bűnbakot csinálni, pedig ő valójában áldozat, aki Bode arroganciája miatt felel majd, illetve azért, mert beleegyezett, hogy a miniszter utasítására törvényt szegjen. Úgy vélik, ugyanaz a helyzet állt elő, mint néhány évvel ezelőtt, amikor meghalt egy motoros rendőr, aki belehajtott egy munkagödörbe, miközben éppen Gabriel Oprea akkori belügyminiszter konvoját vezette fel Bukarestben. A szakszervezet szerint ugyanúgy hallgatás övezi az ügyet, illetve megpróbálják elkenni, hogy megóvják a kormány imázsát. Az Europol még egy cinikus poént is megengedett magának: Bode miniszter szerintük nem is tudja felfogni, miért van szükség autópályákra, hiszen ő zilahi otthonából öt óra alatt eljut Bukarestbe, még sztrádák nélkül is. (Főtér)
KI AZ IGAZI FŐNÖK? Hiába kérte Marcel Vela belügyminiszter, hogy a szeptember elsején váratlanul Hargita megyébe áthelyezett Radu Gavriș főfelügyelőt – az ország egyik legjobb kriminalisztikai szakemberét, aki a legbonyolultabb gyilkossági ügyekben mutatott fel igen jó eredményeket – hozzák vissza Bukarestbe, ahol valóban szükség van rá (ott ugyanis sok bűntény történik, ellentétben az e téren sereghajtónak számító Hargita megyével), Bogdan Despescu államtitkár megakadályozta ezt. Despescu (akit még az SZDP nevezett ki) és volt kabinetvezetője, Eduard Mirițescu (aki jelenleg ideiglenes országos rendőrparancsnok) utólag fegyelmi eljárást indított Radu Gavriș ellen, és ezalatt nem mozdulhat a helyéről. A főfelügyelőt egyébként indoklás nélkül helyeztek át, és erről ő maga és Marcel Vela is a sajtóból értesült. Bizalmas értesülések szerint azt nem felejtették el neki a kollégái, hogy Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen is ő vezette a kivizsgálást a Gigină-ügyben. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy Liviu Vasilescu volt országos rendőrparancsnok (aki az Emi Pian klánjával való éjszakai találkozó miatt mondott le szeptember elsején) egyik utolsó intézkedése az volt, hogy Gavrișt eltávolítsa Bukarestből. Még elgondolkodtatóbb, hogy a jelek szerint Marcel Vela csak névlegesen vezeti a belügyminisztériumot, valójában SZDP-s alárendeltjei kezében van a gyeplő. (spotmedia.ro)
MARADT ERDŐ MÁRAMAROSBAN. A környezetvédők szerint ott folyik a legnagyobb mértékű illegális erdőirtás, mégis egy sűrű erdőben nyertek egérutat a cigarettacsempészek szombaton. Pedig a határrendészet figyelmeztető lövéseket is leadott a levegőbe. Hat személyről van szó, akiket a román–ukrán zöld határon értek tetten, amint épp Románia irányába igyekeztek nagy hátizsákokkal. Amikor megállásra szólították fel őket, a férfiak ledobálták csomagjaikat és Ukrajna felé menekültek, szétszóródtak a zord, erdős területen, és nem sikerült őket elfogni. A rendőrök a hátrahagyott hátizsákokban 5960 csomag, Fehéroroszországból származó cigarettát találtak, amelyek piaci értéke mintegy 70 ezer lej. A határrendészet az ukrán hatóságokkal együtt folytatja a nyomozást a csempészek kilétének felderítésére. (Agerpres)