RMDSZ-kampányFiatalokat a megyeházára

2020. szeptember 8., kedd, Közélet

A helyhatósági választások kampányában az RMDSZ háromszéki területi szervezete tematikusan mutatja be jelöltjeit. A Kovászna Megyei Tanácsba pályázók közül az ifjakat mutatta be Tamás Sándor szervezeti, egyben önkormányzati elnök, elnökjelölt tegnap Sepsiszentgyörgyön a Park vendéglő teraszán.

  • Jakab István Barna, Kelemen Szilárd Péter, Tamás Sándor, Nagy Zoltán és Oláh István. A szerző felvétele
    Jakab István Barna, Kelemen Szilárd Péter, Tamás Sándor, Nagy Zoltán és Oláh István. A szerző felvétele

A megyei önkormányzati jelöltlistát a széki szervezetek javaslatai alapján állítják össze – mondta az elnök. Jelenleg 20 tanácstagja van az RMDSZ-nek, most megcélozták, hogy a 30 helyből 22-t érjenek el. Az RMDSZ szabályzatában létezik egy kitét, miszerint a nők, illetve az ifjak arányának el kell érnie a 15–15 százalékot. Háromszéken a szakmaiságot tartják elsődleges feltételnek, ám a lista első 20 helyezettjének 20 százaléka így is fiatal – nemzetközi normák szerint 35 év alatti. Fiatalok jelölésével az ifjak támogatására, szavazataira is számítanak – tette hozzá Tamás Sándor.

A 32 éves sepsiszentgyörgyi Kelemen Szilárd Péter közgazdász végzettségű, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke. Elmondta, az elmúlt tizenkét évet a civil szférában töltötte, főként európai uniós alapokból finanszírozott pályázatokon dolgozott, tapasztalatokat szerzett. Az Agrosic Közösségek Közti Társulás irodavezetője, két mandátumon át a sepsiszentgyörgyi városi tanács tagja. Ifjúsági, gazdasági és vidékfejlesztési témakörökben igyekszik segíteni a megyei önkormányzat munkáját.

A 33 éves sepsiszentgyörgyi Nagy Zoltán történész végzettségű, hagyományőrző huszár ezredtrombitás, két kislány édes­apja, a megyeszékhelyi városháza munkatársa. Tapasztalatával és a történelem iránti szenvedélyével szeretné segíteni a megyei tanácsot, többek között olyan megtartó erejű programok szervezésé­vel, amelyek biztosítják az itthon maradást utódaink számára is.

A legifjabb a 27 éves kézdivásárhelyi Oláh István, aki jogász és agrármérnök végzettségű, nemzetközi kapcsolatokból szerzett mesteri oklevelet, közel három éve önkormányzatoknál dolgozik, korábban Dálnokon, jelenleg a zabolai községházán. A közgyűlésben a fiatalokat kívánja képviselni, vallja: a fejlődés feladatvállalással érhető el. Célja, hogy közösen építsenek biztos jövőt ebben a bizonytalan világban.

A 29 éves sepsiszentgyörgyi Jakab István Barna repülőgépmérnök, mesteri oklevelet is szerzett, dolgozott a Blue Air légitársaságnál, Hollandiában légi irányítóközpontban, jelenleg a vidombáki repülőtér építésénél alprojektmenedzser. Büszke arra, hogy egy tudományos dolgozatáért a brit Királyi Navigációs Intézet Michael Richey Érmével tüntette ki Fülöp herceg 2017-ben. Maximalista, a régió fejlesztésében gondolkodik, a megvalósuló brassói légikikötő minél nagyobb kihasználására törekszik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 780
szavazógép
2020-09-08: Közélet - Hecser László:

Benedek-Huszár János: Bán István vonuljon ki a közéletből

Benedek-Huszár János baróti független polgármesterjelölt bocsánatkérésre és a közéletből való távozásra szólította fel a szintén függetlenként megméretkező Bán Istvánt. Úgy látja, az ellenjelölt programjának mintegy nyolcvan százalékát szó szerint az internetről másolta: aki szellemi tulajdont lopott, azaz választóit készült megtéveszteni, annak illik visszavonulni – mondotta. Bán István nem tagadta, hogy programjának elemeit nem vette volna át, ám szerinte nem bűn az, ha valaki a máshol jól működő dolgokat saját otthonában is szeretné meghonosítva látni.
2020-09-08: Közélet - Nagy B. Sándor:

Segítenek a tehetséges gyermekeken

Offline mentorhálózat – ez a neve annak az önkéntesekből álló csoportnak, melynek célja, hogy szociálisan hátrányos helyzetű, de álmokkal, tervekkel rendelkező tehetséges gyermekeket segítsen Kovászna megyében, de akár máshol is. A Diakónia Keresztyén Alapítvány gyermekjóléti és családsegítő szolgálata által kezdeményezett programhoz első körben 18 személy csatlakozott, akik nemrég a sepsikőröspataki Írisz-táborban találkoztak először, hogy egy remélhetőleg széles körben és hosszú távon működő segítő hálózat alapjait tegyék le.