Szeptember 14-én egyetlen kézdivásárhelyi tanintézményben sem került sor az iskolaudvarokon a szokásos ünnepélyes évnyitóra, a céhes városban jelenleg hibrid oktatási formában zajlik az oktatás a sárga forgatókönyv előírása szerint – mondta el érdeklődésünkre tegnap Bokor Tibor polgármester. Hozzátette, az óvodásokon kívül az elemi iskolások, valamint a nyolcadikosok és tizenkettedikesek jártak ezen a héten teljes létszámmal az iskolába, de hétfőtől zöldre vált a város besorolása, ezért minden diák járhat majd az iskolába.
Ezen a héten az ötödikesek és a kilencedikesek is iskolában voltak abból a meggondolásból, hogy ha netalán Kézdivásárhely átvált pirosra, akkor legalább legyen egy olyan hét, amikor az osztálytársak, a kezdő osztályok és a tanárok élőben találkozhatnak egymással, ha áttérnek majd az online oktatásra, legalább tudják, hogy kivel beszélgetnek. Azt is megtudtuk, hogy egyetlen tanintézményben sincs kétváltásos oktatás, azokban a tantermekben, amelyekben kettős padok voltak, plexielválasztókat szereltek, és minden iskolának biztosítottak pénzt laptop vásárlására, hogy a tantermekben legyen legalább egy laptop, ha át kell térni az online oktatásra. A jövő héten sorra kerülő tanácsülésen még lesz egy költségvetés-kiigazítás, hogy minden osztályterem részére webkamerát, illetve még egy rend laptopot vásároljanak. Az elöljáró azt is elmondta, hogy tekintettel arra, hogy egy napköziben és egy bölcsődében felújítási munkálatok kezdődnek, a gyermekeket átköltöztették a Gábor Áron Szakképző Líceum egyik épületébe, ahol megfelelő körülményeket tudtak biztosítani számukra. Ami fennakadást okoz – hangsúlyozta a polgármester –, hogy az új szabályzat nem engedi meg a szülők belépését még az udvarra sem, ami így nagy feladat elé állítja az óvónőket és a dadákat, akiknek naponta kétszer kell átöltöztetniük 15–20 gyermeket. Bokor Tibor azt sem rejtette véka alá, hogy bármelyik iskolában jelentkezhet a koronavírus, és még azt sem lehet tudni, hogy milyen irányba fogja befolyásolni a vírus terjedését a szeptember 27-i választás, ami a legtöbb esetben tanintézményekben fog lezajlani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.