Húszéves a sepsiszentgyörgyi drámatagozat

2020. szeptember 18., péntek, Közélet

Fontos évfordulóhoz érkezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Drámatagozata, hiszen pontosan húsz évvel ezelőtt, 2000 szep­temberében kezdte el működését. A drámatagozat az elmúlt két évtized alatt az ország egyik legfontosabb műhelyévé vált, mely összesen 12 díjat szerzett a minisztérium által szervezett csoportos és egyéni országos színészmesterség tantárgyversenyeken. Az évfordulóról Fazakas Misit, a drámatagozat alapítóját és vezetőjét, az Osonó Színházműhely társulatvezető-rendezőjét kérdeztük.

Elégedett a bejárt úttal, mondta a szakember, hisz indulása óta a tagozat minden szempontból kiteljesedett. Az első évfolyamot többnyire Molnár Gizella színésznővel ketten tanították, de azóta egyre több jó szakember állt mellé. Annak idején egy ötfős csoporttal indultak, melynek tagjait alig tudták összetoborozni a nyolcadikos diákok közül, az idei felvételin 30 diák jelentkezett a 14 helyre, pedig nem szerveztek toborzó körutakat. Az egyre több elnyert pályázat és sikeres projekt nyomán mára európai tehetségponttá váltak, szakmai körökben is elismerik a munkájukat, Magyarország legjobb drámatagozataival vannak szoros partneri kapcsolatban. Idén minden diákjuk sikeresen érettségizett, és örömmel látják, hogy valamennyien megtalálják helyüket az életben.

„Nem maradt mindenki a színház berkeiben, de a legtöbb diákunk emberekkel foglalkozik, ami azt jelenti, hogy a mag, amit elvetettünk, beérett” – fogalmazott a tagozatvezető, név szerint is felsorolva párat a legsikeresebb diákjai közül. Mivel nagyon jó eredményeik voltak az elmúlt nyolc évben, a művészeti oktatásért felelős államtitkár Fazakas Misit kérte fel, hogy dolgozza ki a moduláris, tömbösített oktatás romániai modelljét, melyet bárki alkalmazhat a színészoktatásban a középiskolás drámatagozatokon. Számára is ez teszi lehetővé, hogy Budapestről vezetni tudja a drámás osztályokat. Hangsúlyozta, hogy valójában azért tudott kiteljesedni a sepsiszentgyörgyi drámatagozat, mert az iskola vezetősége támogatja a munkájukat, biztonságos háttér nélkül nem juthattak volna el idáig.

Mindeddig nyolc színész­osztály ballagott el, és mivel csak kétévente hirdetnek felvételit, az idei tanévet egy kilencedikes és egy tizenegyedikes évfolyam, azaz 23 diák kezdte meg. Románia egyetlen magyar nyelvű, akkreditált drámatagozatán a húsz év alatt 75 diák végzett, amelyből tizennyolcan maradtak színházközelben színészként, rendezőként, táncosként, dramaturgként vagy irodalmi titkárként, de a tagozat színes és sokoldalú képzését bizonyítja, hogy a valamikori drámások között elismert filmes szakember, rádiós és tévés műsorvezető, könyvtáros, teológus, óvónő, tanítónő, gyógypedagógus, pszichológus, ügyvezető igazgató, néprajzkutató, szociológus és orvos is van. A drámatagozatnak nem kizárólagos célja, hogy minden diák a későbbiekben valamilyen színházi szakmát válasszon, hanem fontos szempont az is, hogy önismeretre nevelje a fiatalokat, segítséget nyújtson nekik személyiségük fejlődésében, világlátásuk tágulásában, saját útjuk megtalálásában, és annak a bátorságnak a megszerzésében, amellyel járni tudnak azon. A szaktantárgyakat elismert szakemberek és pedagógusok tanítják, a kerettantervet pedig számos pályázat által támogatott projekt, mesterkurzusok, belföldi és külföldi tanulmányutak egészítik ki.

A húszéves ünnepség megszervezését tavaszra tervezi a tagozatvezető, amikor számos program mellett az egykori és jelenlegi drámások találkozójára is sor kerül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 795
szavazógép
2020-09-18: Közélet - Fekete Réka:

A fertőzés a kórházi alkalmazottakat sem kerüli el

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház alkalmazottjai közül jelenleg nyolcnak pozitív a koronavírus-tesztje, mindannyian a fertőzőosztályon dolgoznak, de fertőzöttségük nem hozható összefüggésbe munkakörükkel – közölte lapunk érdeklődésére András-Nagy Róbert kórházmenedzser.
2020-09-18: Közélet - :

Újraaszfaltoznak

Jó munkához sok idő kell, tartja a közmondás. A szólás azonban nem vált be a sepsiszentgyörgyi Kós Károly utca esetében: a több éve készülő utcát az önkormányzat nem vette át a kivitelezőtől, néhány helyen ugyanis aszfaltozási gondokat észleltek.