TeniszCsökkent a Roland Garros összdíjazása

2020. szeptember 22., kedd, Sport

Tizenegy százalékkal csökkent az idei francia nyílt teniszbajnokság összdíjazása. Mellesleg öt teniszező visszalépett a selejtezőből, mi­után két játékos és egy edző pozitív koronavírustesztet produkált.

A szervezők tájékoztatása szerint 2020-ban a koronavírus-járvány miatt 4,2 millióval kevesebb pénzt, 38,41 millió eurót osztanak szét a résztvevők között. Az egyéni győztesek 2,3 helyett „csak” 1,6 milliót kapnak, a döntősök pedig 1,18 millió helyett 850 ezret. Az első forduló vesztesei ugyanakkor 30 százalékkal többet, 60 ezer eurót kasszíroznak. Utóbbit a rendezők azzal indokolták, hogy a pandémia miatt a kevésbé sikeres játékosok jelentős jövedelemkiesést szenvednek el.

A hétfői közlemény szerint a fertőzött két játékoson kívül három másik közeli kapcsolatban állt egy trénerrel, akinek ugyancsak pozitív lett a mintája. Az öt érintett teniszező hétnapos karanténba került. Nevek nem kerültek nyilvánosságra, de a bosnyák Damir Džumhur közösségi oldalán tudatta, hogy visszalép, mert edzője, Petar Popović fertőzöttnek bizonyult.

A Roland Garros házigazdái az elmúlt négy napban 900 tesztet végeztettek el. A tervek szerint naponta ötezer nézőt engednek be a Grand Slam-torna helyszínére. A selejtezők hétfőn rajtoltak, a főtáblás küzdelmek jövő héten kezdődnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2020-09-22: Sport - :

Tadej Pogačar nyert összetettben (Kerékpározás, Tour de France)

A szlovén szupertehetség pályafutása második háromhetes viadalán vett részt, a tavalyi spanyol körversenyen elért harmadik helye után a Tour de France történetének második legfiatalabb győztese lett 21 évesen és 364 naposan.
2020-09-22: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Kőbe vésett történelem (Emlékműavatás Zalánban)

A történész Imreh István (1919–2003) fokozatosan tér haza Háromszékre. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban tavalytól emléktábla őrzi nevét az unitárius lelkészi lak homlokfalán, Bodokon, ahol gyermekkorát töltötte, mellszobra áll az emlékparkban, vasárnap pedig a rendtartó székely falut felidéző emlékművet avattak Zalánban, mely témakör legjobb ismerője-megírója. A helyszínválasztást pedig az indokolta, hogy a falutörvények legkorábbi fennmaradt jegyzőkönyvét Zalánban írták meg 1581-ben.