A magyarországi Molnár József lett az új trénere a harmadik élvonalbeli idényére készülő Kézdivásárhelyi SE együttesének, amely a 2020–2021-es bajnoki idényben a női kosárlabda Nemzeti Liga mellett a Román Kupában is érdekelt.
A körmendi születésű 49 esztendős Molnár József a szlovák élvonalban érdekelt MBK Rieker Komárom férfi kosárlabda kispadját váltotta háromszékire, s nyugodtan kijelenthetjük, hogy komoly nemzetközi tapasztalattal a háta mögött vette át a céhes városbéli KSE irányítását. Zalaegerszegen érettségizett, majd Budapesten végezte az egyetemi tanulmányait. Edzői pályafutása elején a magyar fővárosban dolgozott, majd 9 évig Új-Zélandon tevékenykedett, többek között az ottani utánpótlás-válogatottaknál is. Magyarországra 2012-ben tért haza, és rövid ideig edzője volt a Szeged elsőosztályú férfi csapatának, aztán Norvégiába vezetett az útja, s 2018-tól a soproni utánpótlásban tevékenykedett. A következő évben a Zalaegerszeg TE NKK női kosárlabda-együtteséhez szerződőt, ám a 2019–2020-as bajnoki idényt Szlovákiában fejezte be.
Molnár József edzői munkájában a KSE egykori edzője, Farkas Alpár segít majd, akivel a Kézdivásárhelyi SE alakulat az időnap előtt véget ért tavalyi szezonban a hetedik helyen végzett, és a Román Kupában bejutott a legjobb négy közé. Csapatunktól származó információk szerint a váltás azért következett be, mivel Farkas Alpárnak a felnőtt női csapat mellett a Nagy Mózes SK U16-os gárdáját is edzenie és versenyeztetnie kellett volta, s ez a feladat túl soknak bizonyult egy ember számára. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.