Boris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen

2020. szeptember 28., hétfő, Világfigyelő

A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a „közös ellenség”, a COVID-19 betegség vírusa ellen – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédében, amelyet az ENSZ Közgyűlése ülésszakán játszottak le.

Kilenc hónappal a világjárvány kezdete után „már maga az a fogalom is, hogy nemzetközi közösség, foszlányokból áll. Soha többé nem szabad 193 külön hadjáratot folytatnunk egyazon ellenség ellen – mondta az ENSZ-tagországok számára utalva.

Johnson felvázolt egy tervet arra, hogy miképp lehetne megelőzni egy újabb világjárványt, és ebben fő szerepe van a zoonotikus kutatólaboratóriumok világhálózatának, amely azonosítani tudná a veszélyes kórokozókat, mielőtt még állatokról átterjednek emberekre.

Arra kérte a világ országait, hogy információik megosztása révén hozzanak létre egy járvány-előrejelző globális rendszert, és felszólította őket, hogy az alapvető élelmiszerekre ne vezessenek be exportkorlátozást, amint tette azt több ország a járvány elején.

A brit miniszterelnök bejelentette, hogy országa 500 millió font összeggel járul hozzá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott COVAX finanszírozási alaphoz, amelynek segítségével a világ 92 legszegényebb országa is gyorsan és méltányosan hozzájuthat a koronavírus elleni vakcinához, ha majd rendelkezésre áll. Arról is bejelentést tett, hogy Nagy-Britannia a következő négy évben 30 százalékkal, 340 millió fontra növeli hozzájárulását a WHO költségvetéséhez.

Felszólította a világ vezetőit: ismerjék el, hogy „a vészcsengő már azelőtt megszólalt, hogy a járvány kitört volna, és tanuljanak ebből a tapasztalatból”.

„Csaknem egymillió halálos áldozat és az elszenvedett kolosszális gazdasági kár láttán – amelyeket továbbiak fognak követni – az emberiségnek erkölcsi kötelessége, hogy végre őszinte legyen, és közös következtetésre jusson a pandémia eredetéről, elterjedésének módjáról, de nem azért, mert hibáztatni akarom bármelyik országot vagy kormányt, vagy hogy jó pontokat szerezzek magamnak, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy nekem, mint aki szintén átesett a betegségen, jogom van, és mindenkinek joga van tudni ezeket, és akkor együtt minden tőlünk telhetőt megtehetünk a járvány kiújulásának megelőzésére” – mondta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2020-09-28: Világfigyelő - :

Másnak nevezik, de maradt a kvóta (EB migrációs csomag)

Szerdán az Európai Bizottság bemutatta a migráció és bevándorlás új, egységes, európai jogszabálytervezetét. Négyszáz oldalnyi elképzelésről van szó, amely ha minden tagország minden aggályát sikerül eloszlatnia, legkorábban 2021 végén, de inkább 2022-ben válhat valósággá.
2020-09-28: Világfigyelő - :

Teljes harckészültség – közel az azeri–örmény háború

Kihirdették a rendkívüli állapotot és teljes katonai mozgósítást rendeltek el vasárnap Örményországban, miután összecsapás volt az örmény és azerbajdzsáni haderő között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban – jelentette be Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.