Orbán nem fogadja el a kettős mércét

2020. október 2., péntek, Világfigyelő

Ha a jogállamisági és költségvetési kérdések összekötéséről szóló vita akadályozza a koronavírus-járvány miatt szükséges pénzügyi alap működésének elindulását, lehetőség van kormányközi megállapodásra az EU intézményein kívül – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap, mielőtt elindult az európai uniós csúcstalálkozóra Brüsszelbe. Leszögezte továbbá: a kettős mércét nem fogadják el, Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének távozásához ragaszkodnak.

A magyar kormányfő várakozása szerint a találkozón – formálisan vagy informálisan – biztosan szó lesz arról a nyáron meghozott döntésről, amely szerint a szokásos hétéves költségvetésen túl egy nagy arányú pénzügyi alapot hoznak létre a bajba jutott gazdaságok, az európai országok megsegítésére. Ennek a végrehajtásáról éles viták zajlanak, többen össze akarják ezt kötni jogállamisági kérdésekkel. A magyar kormány álláspontja ugyanakkor az, hogy most válság van Európában, most válságot kell kezelni, ezt a pénzügyi alapot minél gyorsabban elérhetővé kell tenni az országok számára, és nem lehet a sebességet lassítani jogállamiságról szóló vitákkal. Így rossz ütemezésűnek és rossz időzítésűnek nevezte azt a szándékot, amely össze akarja kötni a jogállamisági kérdéseket pénzügyi kérdésekkel. Ha a viták mégis megakadályoznák – folytatta –, hogy a mostani keretekben megindulhasson a Következő Nemzedék nevű alap működése, akkor még mindig ott van az a lehetőség az európai államok előtt, hogy ezt a pénzügyi alapot kormányközi alapon hozzák létre, tehát az EU intézményein kívül, kormányközi megállapodással.

„Még nem kaptam választ, de most mindjárt indulok Brüsszelbe, és majd ott nyilván kapok” – mondta a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy néhány napja levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben arról tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával, és álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar álláspont továbbra is változatlan, az Európai Bizottság tagjainak, ideértve Vera Jourovát is, a törvények szerint pártatlannak és objektívnek kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy nem beszélhet tiszteletlenül egyetlen országról sem és egyetlen ország polgáraival sem.

„Magyarország polgáraival sem beszélhet tiszteletlenül egyetlen tisztségviselője sem az Európai Uniónak” – jelentette ki. A kettős mérce elkerülendő, mert ha a biztos asszony ilyen hangot ütött volna meg és ilyen tiszteletlenül beszélt volna a németekről vagy a franciákról, akkor „biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen percig sem maradt volna a hivatalában”, mert a németek és a franciák nem tűrték volna ezt el. És ha nem lehet a franciákkal és a németekkel így beszélni, akkor a magyarokkal sem lehet ilyen tiszteletlenül beszélni, és „ehhez az álláspontunkhoz továbbra is ragaszkodunk” – nyomatékosította.

A jogállamisági jelentés kapcsán Andrej Babiš cseh kormányfő is megszólalt. Szerinte az Európai Bizottságnak az egyes tagállamok helyzetének reális kiértékelése érdekében elsősorban a kormányokkal és a parlamentekkel, nem csak az ellenzékkel kell kommunikálnia. Újságírók érdeklődésére, hogy a csúcstalálkozó idején megvitatja-e Orbán Viktor magyar kormányfővel Vera Jourovának, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős cseh alelnökének az ügyét is, Babiš leszögezte: ez a téma nem szerepel brüsszeli programjában. Vera Jourovát az Andrej Babiš vezette ANO mozgalom javaslatára a cseh kormány jelölte a brüsszeli bizottságba. A cseh kormányfő eddig nem foglalt állást az ügyben. Tomás Petrícek szociáldemokrata külügyminiszter és az ellenzéki pártok többsége viszont kiállt Jourová mellett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2020-10-02: Belföld - :

Csökkent a munkanélküliség

5,3 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta augusztusban, 0,1 százalékponttal kevesebb, mint egy hónappal korábban.
2020-10-02: Világfigyelő - :

Putyint vádolja a megmérgezett Navalnij

Alekszej Navalnij szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő adott utasítást a megmérgezésére, és a bűncselekmény indítéka az lehet, hogy a Kreml igyekszik megakadályozni a fehéroroszországi válsághoz hasonló folyamatok beindulását. Az orosz ellenzéki politikus erről a novicsok típusú szovjet harci idegméreg egy új fejlesztésű fajtájával elkövetett támadás óta adott első interjújában beszélt, amely tegnap jelent meg a Der Spiegel német hírmagazin hírportálján.