Bocsánatkérést várnak a lengyelek és a magyarok

2020. október 2., péntek, Világfigyelő

A jogállamisági problémák miatt „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország – nyilatkozta Katarina Barley, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

Az Európai Parlament egyik alelnöki tisztségét is betöltő politikus szavai ellen tiltakoztak lengyel és magyar vezetők. Barley nyilatkozata felháborító, a legrosszabb történelmi képzettársításokat ébreszti – írta Twitter-oldalán Michał Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal miniszteri rangú vezetője. „Mondhatnánk, hogy a németeknek van tapasztalatuk a lengyelek éheztetésében és üldözésében” – tette hozzá a politikus, feltehetőleg Lengyelországnak a második világháborús német megszállására utalva. Piotr Müller kormányszóvivő is úgy vélekedett: Barley „a legrosszabb történelmi emlékeket” idézte szavaival. „Bocsánatkérést várunk, a szégyenletes kijelentés visszavonását” – írta Müller. Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha a lengyelek német politikustól azt hallják, ki akarják őket éheztetni, akkor rossz történelmi emlékeik lehetnek. Az EP-alelnök totalitárius rendszerekhez fűződő viszonyát jellemzi, hogy néhány éve a politikai antiszemitizmust közéletbe hozó Marx szobrát koszorúzta meg – közölte, majd hozzáfűzte: ez a fajta arrogancia jellemzi a német szociáldemokratákat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2020-10-02: Világfigyelő - :

A Momentum és a hazaárulás

Gulyás Gergelyt, a budapesti Miniszterelnökséget vezető minisztert a tegnapi kormányinfón kérdezték arról, hogy Fekete Győr András, a Momentum vezetője egy videóban a romániai önkormányzati választások előtt a testvérpárja, az USR–PLUS, nem pedig a magyar pártok mellett kampányolt.
2020-10-02: Világfigyelő - :

Marad a magyar határzár

További egy hónappal meghosszabbította a határzárat a magyar kormány október 1-jétől – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap Budapesten.