A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán. Az FTC október 20-án a Barcelona vendégeként kezd, míg a Dinamo Kijev október 28-án, a Juventus november 4-én, a Barcelona december 2-án lép pályára Budapesten.
A zöld-fehérek az elmúlt évtized két legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi ellen játszhatnak. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó által fémjelzett olasz bajnok eddig kétszer, míg a hatszoros aranylabdás argentin játékmester által vezetett katalán együttes ötször diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban. Az elmúlt idény viszont mindkét gárda számára csalódást keltő volt a korai BL-búcsú miatt, ugyanis a torinói gárda már a nyolcaddöntőben kiesett, míg a barcelonai együttes történetük egyik legsúlyosabb vereségével esett ki a negyeddöntőben.
A Ferencváros ukrán vezetőedzője, Szerhij Rebrov vélhetően a harmadik ellenfél, a Dinamo Kijev elleni párharcot várja a legjobban, mivel nemcsak hazája képviselőjével találkozik, hanem egyben korábbi klubjával, melyben 1992 és 2000, illetve 2005 és 2008 között futballozott. Ráadásul Rebrov az edzői pályafutását is az ukrán csapatnál kezdte, majd a szamárlétrát végigjárva, 2014 és 2017 között első vezetőedzői megbízatását is a Dinamo kispadján töltötte, munkásságát pedig két bajnoki cím és két kupagyőzelem fémjelezte.
A BL hat fordulóját október 20–21-én, 27–28-án, november 3–4-én, 24–25-én, december 1–2-án és 8–9-én rendezik. A csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig átkerülnek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.
A BL-csoportok: • A: Bayern München (német), Atlético Madrid (spanyol), Salzburg (osztrák), Lokomotiv Moszkva (orosz) • B: Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Internazionale (olasz), Borussia Mönchengladbach (német) • C: FC Porto (portugál), Manchester City (angol), Olimpiakosz (görög), Olympique Marseille (francia) • D: FC Liverpool (angol), Ajax Amsterdam (holland), Atalanta (olasz), Midtjylland (dán) • E: Sevilla (spanyol), Chelsea (angol), Krasznodar (orosz), Rennes (francia) • F: Zenit (orosz), Borussia Dortmund (német), SS Lazio (olasz), Club Brugge (belga) • G: Juventus (olasz), FC Barcelona (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), Ferencváros • H: Paris Saint-Germain (francia), Manchester United (angol), RB Leipzig (német), Basaksehir (török).
Nehéz csoportban a Kolozsvári CFR
Az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában kisorsolták az Európa-liga csoportkörét. A román bajnoki címvédő Kolozsvári CFR az A jelzésű kvartettbe került, akárcsak az olasz AS Roma, a svájci Young Boys és a bolgár CSZKA Szófia.
Az Európa-ligában érdekelt egyetlen magyar futballista, Lang Ádám csapata, a ciprusi Omonia a holland PSV Eindhoven, a görög PAOK és a spanyol Granada együttesével került azonos csoportba. Az El csoportküzdelmeinek hat fordulóját október 22-én és 29-én, november 5-én és 26-án, valamint december 3-án és 10-én rendezik meg. A kvartettekből az első kettő jut tovább a legjobb 32 közé, ahová csatlakoznak a Bajnokok Ligája csoportharmadikok.
Az El-csoportok: ♦ A: AS Roma (olasz), Young Boys (svájci), CFR Cluj (román), CSZKA Szófia (bolgár) ♦ B: Arsenal (angol), Rapid Wien (osztrák), Molde (norvég), Dundalk (ír) ♦ C: Bayer Leverkusen (német), Slavia Praha (cseh), Hapoel Beer Sheva (izraeli), Nice (francia) ♦ D: Benfica (portugál), Standard Liege (belga), Glasgow Rangers (skót), Lech Poznan (lengyel) ♦ E: PSV Eindhoven (holland), PAOK (görög), Granada (spanyol), Omonia (ciprusi) ♦ F: Napoli (olasz), Real Sociedad (spanyol), AZ Alkmaar (holland), Rijeka (horvát) ♦ G: Braga (portugál), Leicester City (angol), AEK Athén (görög), Zorja Luhanszk (ukrán) ♦ H: Celtic Glasgow (skót), Sparta Praha (cseh), AC Milan (olasz), Lille (francia) ♦ I: Villarreal (spanyol), Qarabag (azeri), Makkabi Tel-Aviv (izraeli), Sivasspor (török) ♦ J: Tottenham Hotspur (angol), Ludogorec (bolgár), LASK Linz (osztrák), Antwerp (belga) ♦ K: CSZKA Moszkva (orosz), Dinamo Zagreb (horvát), Feyenoord (holland), Wolfsberger (osztrák) ♦ L: Gent (belga), Crvena zvezda (szerb), Hoffenheim (német), Slovan Liberec (cseh).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.