Mi, hol, mikor?

2020. október 7., szerda, Mi, hol, mikor?

Tánc
A Háromszék Táncegyüttes Táncsétány című új előadása Sepsiszentgyörgyön ma, 8-án, csütörtökön, október 14-én, szerdán 19 órától a Háromszék Táncstúdióban, valamint október 29-én, csütörtökön 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében látható. Rendező: Ivácson László. Az előadásban elhangzik Reményik Sándor Férfi-erdő című verse, elmondja Mátray László színművész.

  • Fotó: Ürmösi Mihály
    Fotó: Ürmösi Mihály

Könyvbemutató
SZÉKELY SZABÓ ZOLTÁN író, színművész ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglő kertjében (rossz idő esetén benti terében) Az én utcám címmel tart egyéni estet, kabaré-előadással egybekötött könyvbemutatót. A rendezvényen a szerző nemrég megjelent, Őszülőföldem című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. Az est szervezői a helyet adó vendéglő és a Bod Péter Megyei Könyvtár, házigazdája Szonda Szabolcs. A belépés és a humor fogyasztása díjtalan. A könyvbemutatóra a Humorpince rajongói is meghívást kaptak.
CZERNAY HAJNA Ha fázik a lélek című könyvét ma 18 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi LibriM Könyvudvarban. A szerzővel Máthé Kincső beszélget.
KOLOZSVÁRI ALIAS B. KOVÁCS ANDRÁS két új verskötetét dedikálja csütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön a LibriM könyvesbolt (a Mikó-kollégium melletti könyvudvar) teraszán, rossz idő esetén pénteken vagy szombaton ugyanott és ugyanakkor. A kötetek címei: Üzenet a Styx partjáról (paródiákat és epigrammákat tartalmaz) és Szarvascsoda, avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának. A bemutatón az egészségügyi helyzet sajátságos körülményeihez kell alkalmazkodni.

Színház
A POKOLSÁR EGYESÜLET SZÍNTÁRSULAT a kovásznai Művelődési Központban október 10-én, szombaton 19 órától bemutatja Molnár Ferenc A doktor úr című komédiáját. Az előadáson a távolságtartás és a maszk viselése kötelező. Helyfoglalás, jegyek elővételben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 8–15 óráig, pénteken 8–13 óráig. Telefonon: 0267 340 394, 076 267 4516.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16 órától Állati jó kekszek (amerikai–kínai–spanyol családi animációs film), 16.15-től Mulan (amerikai családi kalandfilm, dráma), 18.30-tól Miután összecsaptunk (amerikai romantikus film), 18.45-től Nagypapa hadművelet (amerikai vígjáték), 20.30-tól Amíg tart a nyár (ausztrál filmdráma), 20.45-től Tejháború (izlandi–dán—német–francia filmdráma). Csütörtökön 16 órától Made in Italy (angol–olasz vígjáték), 17 órától Nagypapa hadművelet (amerikai vígjáték), 18.15-től magyar szinkronnal és 18.45-től román felirattal Mulan (amerikai családi kalandfilm, dráma), 20.45-től Amíg tart a nyár (ausztrál filmdráma), 21 órától Sajnáljuk, nem találtuk otthon (angol–francia–belga filmdráma). Telefon: 0787 526 102.

Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai, élő adásai: 6 órától napindító gondolatok, 6.15-től zsolozsma – reggeli dicséret a karmelita nővérekkel, 6.40-től Ébredjen a Mária rádióval!, 9 órától Görgényi Tünde stúdióvezető fogadja az imaszándékokat, 9.20-tól dicsőséges rózsafüzér, 12 órától Úrangyala, 12.05-től zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től déli magazin. Honlap: mariaradio.ro.

Ingyenes magyar állampolgársági ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–18 óráig Rétyen a zeneteremben fogadják az érdeklődőket, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett. Az igénylőknek segítenek a magyar állampolgárság kérelmezésében, a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, regisztrációval, illetve anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben, valamint a dossziék összeállításában.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma a Stadion utcai Szemerja (telefon: 0267 313 942; éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téri Ambrózia (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Röviden
LOMTALANÍTÁS. Sepsiszentgyörgyön év végéig tart az ingyenes lomtalanítási kampány. A fölöslegessé vált tárgyak, használati eszközök elszállításáról előzetesen a 0267 310 123-as telefonszámon lehet egyeztetni. A Tega Rt. vidéken is összegyűjti a lomot, ma Barátoson, csütörtökön Pákéban és Orbaitelken szállítják el a régi ruhákat, használaton kívüli bútorokat, fölöslegessé vált ócskaságokat, üveghulladékot. 5 kg palackért és befőttesüvegért 0,5 liter sört adnak.
TÁMOGATÁS KISNYUGDÍJASOKAK. A Nyugdíjasok Sugás Szervezetének vezetősége értesíti kisnyugdíjas tagjait (akik havi nyugdíja nem éri el az 1500 lejt), hogy jelentkezzenek Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban levő székhelyen a személyazonosságival és a szeptemberi nyugdíjszelvénnyel a támogatás átvételére. A héten ma és csütörtökön 10–13 óráig tartanak nyitva az irodában. Telefon: 0267 318 160.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos online formában végzi szerkesztőségünkben a szerdánkénti ingyenes jogi tanácsadást. A jogorvoslásra váró ügyek leírását és a kérdést a hpress@3szek.ro e-mail-címre várjuk, a levél tárgyához kérjük beírni azt, hogy Jogi tanácsadás. Kérdéseiket postai úton is eljuttathatják szerkesztőségünkbe, postacímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám. Ez esetben kérjük, küldjenek felbélyegzett és megcímzett válaszborítékot is.
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat szakembereihez hétköznapokon 8–24 óráig fordulhatnak a 0754 800 808-as normál díjas telefonszámon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, az internetes tanácsadás a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com címen érhető el.
TAGDÍJFIZETÉS. Az Aranyszívek Nyugdíjas Egyesület tagjait várják minden szerdán 11–13 óráig tagdíjfizetésre a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház kertjébe.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 687
szavazógép
2020-10-06: Közélet - Váry O. Péter:

Legyetek hős vértanúk hős utódai

A bús-szomorú és víg-kalandos énekkíséretre egyaránt alkalmas tárogató hangjaival kezdődött, azzal is végződött a nemzeti gyásznapunkra való megemlékezés kedden délután Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti kis terecskén, ahol 2011 óta tizenhárom kopjafa áll az Aradon 1849. október 6-án kivégzett vértanúink emlékére, és ahol tegnaptól újabb három kopjafa áll a 19. századi szabadságharcunk leverése utáni megtorlás során áldozatul esett – névsoruk teljességében máig sem ismert – vértanúinak emlékezetére.
2020-10-07: Elhalálozás - :

Elhalálozás