Louise Glück amerikai költő kapja az irodalmi Nobel-díjat

2020. október 9., péntek, Világfigyelő

Louise Glück magyar származású amerikai költőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely tegnap Stockholmban jelentette be döntését. A testület indoklása szerint Louise Glück a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.

  • Louise Glück költő Barack Obama volt elnökkel egy 2016. szeptemberi díjazási ünnepségen. Fotó: newsoptimist.ca / AP Photo / Carolyn Kaster
    Louise Glück költő Barack Obama volt elnökkel egy 2016. szeptemberi díjazási ünnepségen. Fotó: newsoptimist.ca / AP Photo / Carolyn Kaster

A költőnő 1943-ban született New Yorkban, és a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él. Az írás mellett a Yale Egyetem angol professzora a connecticuti New Havenben. Első verseskötete Firstborn (Elsőszülött) címmel jelent meg 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon. Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjas lett, 2014-ben megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.

Eddig 12 versgyűjteménye jelent meg, valamint a költészetről szóló esszékötetei. Mindegyiket a világosságra való törekvés jellemzi – írta a Nobel-bizottság, a gyerekkort, a családi életet, a szülőkhöz és a testvérekhez fűződő szoros kapcsolatot sorolva Glück költeményeinek központi elemei közé. Verseiben azt vizsgálja, mi maradt az álmaiból és illúzióiból – részletezték, hozzátéve, hogy Louise Glücknél senki sem néz szembe keményebben az én illúzióival. „Noha soha nem tagadná életrajzi hátterének jelentőségét, mégsem lehet rá vallomásos költőként tekinteni. Az egyetemességet keresi, és ennek során mítoszokból és klasszikus motívumokból merít ihletet, ezek jelen vannak majd minden művében. Dido, Perszephoné és Eurüdiké – az elhagyott, a büntetett és az elárult – álarcok egy átalakuló én számára, egyszerre személyesek és egyetemesek.”

A The Triumph of Achilles (Akhilleusz diadala) című 1985-ös és az Ararat (Ararát) című 1990-es kötetével Louise Glück növelte közönségét az Egyesült Államokban és külföldön is. Utóbbi gyűjteményben költészetének három jellegzetessége egyesül, hogy aztán későbbi írásaiban is visszatérjenek: a családi élet témája, a zord intelligencia és a kifinomult kompozíciós érzék. A megtévesztően természetes hangvétel szembeszökő, a versekből szinte brutálisan őszinte képeket látni a fájdalmas családi kapcsolatokról, nincs nyoma a költői ékességnek.

Louise Glück azonban a radikális változás és az újjászületés költője is, a haladást a veszteség mély érzése szüli nála. Egyik leginkább dicsért, a The Wild Iris (A vad írisz) című 1992-es kötetében, amelyért Pulitzer-díjat kapott, erről is ír.

A Nobel-bizottság hozzátette, Louise Glück verseiben a változást gyakran humor és metsző szellemesség is kíséri, tetten érhető ez Vita Nova című 1999-es kötetében, amelynek címe utalás Dante Az új élet című művére. Averno című 2006-os gyűjteményét Perszephoné mítosza látnoki interpretációjaként méltatta a testület, emlékeztetve arra, hogy a kötet címét egy Nápolytól nyugatra lévő kráter adta, amelyre az ókori rómaiak az alvilág bejárataként tekintettek. A költő a legutóbbi, 2014-es Faithful and Virtuous Night (Hűséges és erkölcsös éjszaka) című gyűjteményéért megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Ebben a kötetben Glück figyelemre méltó kegyelemmel és könnyedséggel közelít a halál motívumához.

A 77 éves, itteni gyökerekkel is rendelkező költőnő – apai nagyszülei Magyarországról vándoroltak ki New Yorkba – 10 millió svéd koronával gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik, a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 120
szavazógép
2020-10-09: Jegyzet - Kuti János:

A világjárvány következményei (Kármentő)

Majdnem mindenki a koronavírus-járvány okozta károkról beszél, és csak kevesen vannak, akik azt emlegetik, hogy például a termelés visszaesése környezetvédelmi szempontból végül is haszonnal jár, hiszen kevésbé szennyezzük a levegőt és kisebb mértékben szipolyozzuk ki a Föld tartalékait.
2020-10-09: Belföld - :

Nyilvános meghallgatás lesz Brüsszelben (Minority Safepack)

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Minority SafePack: az Európai Parlamentben október 15-én délelőtt lesz az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés nyilvános vitája – közölte az RMDSZ sajtóirodája. A meghallgatás időpontját eredetileg március 23-ára tűzték ki, de járványügyi korlátozások miatt az Európai Parlament szakbizottságai elhalasztották, ezért részben online fog lezajlani.