Hét háromszéki közigazgatási egységben haladja meg az ezer lakosra vetített koronavírus-fertőzöttségi mutató az 1,5-ös (korlátozó intézkedésekre is okot adó) szintet – tájékoztatta lapunkat Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Az igazgató szerint egyelőre sehol a megyében nem indokolt a járványmegelőzési korlátozások bevezetése, ennek ellenére óvatosságra és a biztonsági szabályok betartására intik a lakosságot.
Az intézmény tegnap déli összesítője szerint Sepsikőröspatakon a legmagasabb a fertőzöttségi arány (2,03), majd Kökösben (1,95), a harmadik pedig Kézdivásárhely (1,88). Az egyes szintet meghaladja még a fertőzések szempontjából Árkos (1,84), Sepsibodok (1,55), Kovászna (1,55) és Sepsiszentgyörgy (1,33). A többi közigazgatási egységben a mutató mind egy alatti. Megyei átlagban, amint azt a prefektúra közölte, tegnap délben 0,78 volt az ezer lakosra számolt fertőzöttségi mutató.
Ágoston László ugyanakkor hozzátette: az egyes községeknél szereplő, nagynak tűnő arány részben megtévesztő, ugyanis ott, ahol a lakosságszám alacsony, már akár egy visszaigazolt koronavírus-fertőzött miatt nagyon megugrik a mutató. Emellett például Sepsibodok esetében az oltszemi speciális iskolában azonosított fertőzési gócnak tudható be a magas szám, Kézdivásárhelyen szintén létezik egy góc, a Zenóbia Idősek Otthona, amint Kovásznán is.
Ágoston László szerint Háromszéken egyelőre nem túl vészes a helyzet, ennek ellenére hangsúlyosan megkérnek mindenkit: vegyék komolyan a járványmegelőzési biztonsági előírásokat, legyen szó maszkhasználatról, távolságtartásról, elkerülve, hogy a fertőzöttségi mutató meghaladja az ezer lakosonkénti 1,5-öt. Ha ez megtörténik, akkor valószínű, hogy korlátozásokra kell számítani – amelyekről a megyei vészhelyzeti bizottság dönt –, ideértve akár a település vesztegzár alá helyezését.