Bábszínház
RENDHAGYÓ BEMUTATÓ A CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZNÁL. A színházakra vonatkozó járványügyi intézkedések állandó módosításaira reagálva, a Cimborák Bábszínház egy újszerű produkció bemutatására készül. Mivel jelenlegi körülmények között a bázisközönségük nem látogathatja a bábszínházat, új előadásuk 14 éven felüli nézőiknek szól.
Előadásukban Örkény István figuráinak síkbábjai elevenednek meg egy kirakatba épített színpadon. A Részeg halottakat nem szolgálunk ki! című kirakat-előadás bemutatóját október 20-án, kedden 20.13-tól tartják a Tamási Áron Színház kirakatában, a főtérre épített nézőtérrel, alkalmanként 12 nézőnek. A kirakat-előadást október 22-én, 23-án, 24-én és 27-én naponta két alkalommal, 18.27-től és 20.13-tól tartják. A változó időjárási körülményekre és a járványügyi intézkedésekre való tekintettel a bábszínház fenntartja a műsorváltoztatás jogát.
Jegyek elérhetők online a biletmaster.ro oldalon és a központi jegyirodában (hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig). Végső esetben a helyszínen is válthatnak jegyet előadások előtt fél órával. Egy jegy ára 10 lej, kedvezményesen 8 lej (ezek kizárólag a jegyirodában válthatók).
A kiszámíthatatlan időjárási viszonyokra való tekintettel, ha a meghirdetett időpont előtt egy órával esik az eső, az előadást nem áll módjukban megtartani, így a megvásárolt jegyek automatikusan érvényessé válnak a következő betervezett előadásra. Elmaradt előadás esetén az online vásárolt jegy árát a biletmaster@eventim.ro e-mail-címen lehet visszaigényelni.
Jegyváltással, helyszínnel és az előadásokkal kapcsolatos információkat a 0755 335 400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél lehet igényelni.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház e heti előadásai: a nagyteremben színpadra épített nézőtéren Amikor telihold ragyog a turkáló felett (írta és rendezte: Radu Afrim) október 20-án, kedden és 21-én, szerdán 19 órától; október 22-én, csütörtökön és 23-án, pénteken 19 órától a kamarateremben Gogol: Kártyások (rendező: Zakariás Zalán); október 25-én, vasárnap a nagyteremben, színpadra épített nézőtéren Móricz Zsigmond Barbárok és Az utolsó betyár című novellái alapján: Barbárok (rendező: Hegymegi Máté).
AZ M STUDIO Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban október 24-én, szombaton 19 órától a LIFT – boys will be boys című produkciót játssza. Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc.
SPEKTRUM SZÍNHÁZ. Bogdán Zsolt Bartis Attila novellái alapján készített Amikor... című előadását október 22-én, csütörtökön 19 órától a kovásznai Művelődési Központban tekinthetik meg az érdeklődők. A marosvásárhelyi Spektrum Színház produkcióját szerkesztette, rendezte és előadja Bogdán Zsolt. Jegyek előzetes helyfoglalás alapján az előadás előtt a helyszínen vehetők át. Helyfoglalás a 0762 674 516-os telefonon.
Előadás a Fapados Kultúr Caféban
A Com’ON Sepsiszentgyörgy projekt keretében a CuccMucc Ifjúsági Művészeti Központ fiataljai megszervezik a Mikrozöldek–Bende Lajos őstermelő előadása című eseményt október 24-én, szombaton 13 órától Sepsiszentgyörgyön a Csíki utcai Fapados Kultúr Caféban.
Kiállítás
JOANNES KÁJONI 390 – SZABADTÉRI VÁNDORKIÁLLÍTÁS. A Kájoni 390 emlékév alkalmából a Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezte a ferences szerzetes munkásságának megismertetését Erdély-szerte. A vándorkiállítás mellé egy minden korosztályt megszólító animáció is tartozik. Így közelebb kerülhet Kájoni példaértékű személye, értékes hagyatéka. A szabadtéri vándorkiállítás október 16. – november 5. között Sepsiszentgyörgy főterén látható.
FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Október 20-án, kedden 18 órától a magyar festészet napja okán (október 18.) a jelenlegi egészségügyi megszorítások figyelembevételével, online közvetített kiállításmegnyitót tartanak Erdővidék Múzeumának közösségi oldalán. A Bodosi Dániel baróti festőművész munkáiból berendezett kiállítást a művész lánya, Darvas Anna Mária nyitja meg.
A járványügyi megszorítások miatt a személyes részvétel korlátozott, emiatt munkanapokon 9–15 óráig egyénileg vagy legtöbb ötszemélyes csoportokban várják a látogatókat Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termébe.
A 6. SZÉKELYFÖLDI GRAFIKAI BIENNÁLÉ kiállításai a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban november 6-ig keddtől péntekig 10–17, szombaton 10–18 óráig látogathatók, a tárlatok online a grafikaiszemle.ro oldalon érhetőek el.
Röviden
ÚTLEZÁRÁS. Sepsiszentgyörgyön útfelújítási munkálatok miatt mától három hétig lezárják a Puskás Tivadar utcát a Dália utcától kezdődően egészen a Málik József utcáig.
LOMTALANÍTÁS. Sepsiszentgyörgyön év végéig tart az ingyenes lomtalanítási kampány. A fölöslegessé vált tárgyak, használati eszközök elszállításáról előzetesen a 0267 310 123-as telefonszámon lehet egyeztetni. A Tega Rt. vidéken is összegyűjti a lomot, ma Hatolykán, Kézdimartonfalván és Kézdimárkosfalván, kedden Kézdiszentkereszten és Bélafalván szállítják el a régi ruhákat, használaton kívüli bútorokat, fölöslegessé vált ócskaságokat, üveghulladékot. 5 kg palackért és befőttesüvegért 0,5 liter sört adnak.
ÁRAMSZÜNET. Javítási munkálatok miatt ma 9–16, kedden 9–14 óráig szünetel az áramszolgáltatás Málnásfürdőn az oxigéngyár környékén.
KÉZIMUNKAKÖR. Újraindult a Háromszéki Fürge Ujjak kézimunkakör tevékenysége. Ma 16 órára várnak minden kézimunkázni (kötni, horgolni, hímezni stb.) szeretőt a sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkba.
MOZGÁSMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában a heti program: hétfőn és pénteken 18 órától társaságitánc-kurzus, kedden és csütörtökön 19 órától Ágó-Gym – alakformáló fitnesz nőknek, szerdán 18 órától balett és kortárs tánc fiataloknak.
ÜGYINTÉZÉS. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének négy városi irodájában az ügyfélszolgálat és a magyar állampolgársági ügyintézés programja: hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig. Várják az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, a Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100), kovásznai (Szabadság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897), kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540), illetve baróti irodában (Szabadság utca 19-es th., 4B lh., telefon: 0742 174 168). E-mail: haromszek@rmdsz.ro. Telefon: 0267 352 552. Honlap: haromszekirmdsz.ro. ♦ Az EMNT kézdivásárhelyi irodájának nyitvatartási programja: hétfőtől péntekig 9–15 óráig. Telefon: 0267 360 087, 0786 193 581. Az iroda munkatársai arra kérik az ügyfeleket, hogy tartsák be az ajtóra kifüggesztett szabályzatot.
GOMBAVIZSGÁLAT. A László Kálmán Gombászegyesület és a Tega szervezésében Sepsiszentgyörgy központi zöldségpiacán hétfőn, szerdán és pénteken 8–10 óráig Zoltán Sándor gombaszakértő átvizsgálja a gyűjtött gombákat és szakmai tanácsot ad. A szolgáltatás ingyenes.
HASZNOS TELEFONSZÁM. A sepsiszentgyörgyi közös temetővel kapcsolatos észrevételek jelezhetők hétköznapokon 8–16 óráig a 0733 937 831-es telefonszámon.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Sensiblu (telefon: 0267 310 219; éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (telefon: 0267 708 431) egész héten 9–12 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.