Molnár Ede a második helyen végzett az október 17-én a Dâmbovița megyei Pucioasa városában rendezett BikeXpert Alpine Challenge hegyikerékpár-versenyen, amely egyben a Cross-Country Marathon (XCM) negyedik, utolsó Román Kupa-futama volt. A sepsiszentgyörgyi versenyző a kupasorozatban az ötödik helyen végzett, mivel az első és a második fordulóban nem állt rajthoz.
A 24 éves háromszéki kerékpárosnak a világkupaversenyek és a világbajnokság után nem volt ideje pihenni, hiszen csapata, a Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team által szervezett viadalon is próbára tette magát. A három távon – hosszú, közepes és rövid – a különböző kategóriákban közel 350 versenyző állt rajthoz. Molnár Ede a 70 kilométeres szakaszon versenyzett, ahol a 75 kerékpárosnak 2000 méter szintkülönbséget is le kellett küzdenie a Kárpát-kanyarban és a Leaota-hegységben. Bár a sepsiszentgyörgyi kerékpáros a verseny nagy részében az élen haladt, az utolsó kilométereken időt vesztett, mert kénytelen volt félrehúzni, hogy letakarítsa a sáros kereket, így végül a második helyen fejezte be a megmérettetést.
„Fárasztó verseny volt, hiszen két napig zuhogott, hatalmas sár volt a pályán, ami, azt hiszem, mindent kivett belőlem a végére. Az elején Bogdan Duca elesett, majd leszakítottam magamról a többi ellenfelet is, több mint 40 kilométeren egyedül tekertem, viszont az utolsó hosszú emelkedőn a későbbi első helyezett megelőzött, miközben félreálltam, hogy a kerekeket tisztítsam meg a sártól, mert éreztem, hogy már nem haladok. Az utóbbi hetekben csak rövid távon edzettem a nemzetközi versenyek miatt, így nem ért meglepetésként, hogy nem sikerült győznöm” – nyilatkozta lapunknak Molnár Ede, aki legközelebb november 7-én a Cross-Country Olympic Román Kupa utolsó szakaszán versenyezhet, ha a járványhelyzet is lehetővé teszi.
Eredmények: * BikeXpert Alpine Challenge: 1. Bogdan Duca (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team) 3:29:00 óra, 2. Molnár Ede (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team) 3:36:25 óra, 3. Lucian Logigan (Scott ProCycling) 3:46:29 óra * Román Kupa, XCM: 1. Bogdan Duca 175 pont, 2. Lucian Logigan 150 pont, 3. Vlad Lucian Păcurar (Sport Competition) 86 pont, 4. Tudor Cazaceanu (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team) 84 pont, 5. Molnár Ede 80 pont. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.