Érdekes kezdeményezéssel állt elő a sepsiszentgyörgyi Depo építőanyag-lerakat. Október 10. és november 20. között alternatív művészeti versenyt szerveznek. Olyan művészek jelentkezését várják, akik különböző építőanyagokból kívánnak nem konvencionális műtárgyakat készíteni. A szigetelőanyagoktól a fémelemekig a művészek gyakorlatilag bármit felhasználhatnak, természetesen, a lerakat készletéből, hogy ,,megépítsék" alternatív műalkotásaikat.
Az akció szervezője, Horia Kraus kérdésünkre elmondta, eddig hat fiatal alkotó jelezte részvételi szándékát. A Zooom 2008 elnevezésű verseny során a jelentkezőkből tíz alkotót választanak ki, nekik tizenöt nap áll rendelkezésükre elkészíteni a műveket. November 5-től az alkotásokat két hétig közszemlére teszik, majd díjazzák (a Depo összesen ezer eurót szán a díjakra). A szervezők egyébként évente megismételnék, akár alternatív művészeti fesztivállá is fejlesztenék a kezdeményezést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.