Támogatás

2020. október 21., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A gazdasági minisztérium által indított támogatási program a 130-as sürgősségi kormányrendelettel október 22-én 10 órától indul. A kis- és középvállalkozások (kkv) megsegítését célzó kormányzati program második intézkedéscsomagja révén a jogosult cégek legtöbb 200 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a forgótőkéjük finanszírozására, illetve beruházásra.

Az online pályáztatás regisztrációhoz kötött (https://granturi.imm.gov.ro), amely a tervek szerint október 28-án 20 órakor zárul. A forgóeszköz-finanszírozási támogatásból mintegy 10 ezer vállalkozás részesülhet, hiszen a keretösszeg 350 millió euró, a pénzt a jelentkezés sorrendje szerint osztják szét. A támogatás összege a vállalat üzleti forgalmának függvényében változik. A vissza nem térítendő támogatást azon vállalkozások igényelhetik, amelyekre bizonyítottan negatív hatással volt a koronavírus-járvány, amit az ezt igazoló sürgősségi bizonylattal igazolnak. A támogatásra a Ho-re-ca szektorban, az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalatok, szállítók, turisztikai ügynökségek, kiadók, könyvesboltok, a kreatív iparágban működő cégek és rendezvényszervezők jogosultak. A támogatható tevékenységi területek teljes listája a sürgősségi kormányrendelet mellékletében olvasható. Három különböző projekt révén lehet forrásokhoz jutni: egyszeri, 2 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást kapnak az alkalmazottakkal nem rendelkező kkv-k, valamint a PFA-k, civil szervezetek és magánorvosi rendelők; 2000–150 ezer euró közötti forgóeszköz-támogatás kkv-knak; 50–200 ezer euró közötti támogatás beruházások megvalósítására kkv-knak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2020-10-21: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Stagnálunk (Cégek toplistája)

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is összeállította a cégek toplistáját. Az október elején lezajlott díjkiosztón 813 vállalkozás vehette át a kategóriájában, illetve tevékenységi területén elért helyezésért járó elismerést, ugyanakkor a kamara három alapvető szempont szerint rangsorolta a vállalkozásokat. A 2019-ben elért üzleti forgalom, nyereség és az alkalmazottak számát tekintve a korábbi, 2018-as eredményekkel összehasonlítva igyekszünk korántsem teljes képet adni a háromszéki gazdaság „zászlóshajóinak” teljesítményéről, illetve azok változásáról. A listák a kamara honlapján is elérhetőek.
2020-10-21: Pénz, piac, vállalkozás - :

Csökkenő járműgyártás

Az idei első háromnegyed évben 14 százalékkal csökkent a hazai járműgyártás, amely ugyanakkor szeptemberben 55 százalékkal nőtt a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten – közölte a gépkocsigyártók egyesülete. Január és szeptember között a Craiován működő Ford-üzemben, valamint a Mioveni-ben levő Dacia-gyárban összesen 305 073 járművet állítottak elő, ami 14 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 354 812-től.