A VÁRADI TERMINATOR, a polgármesterből megyei tanácselnökké avanzsált Ilie Bolojan nem finomkodik, szerinte az intézményben sokkal több alkalmazott van, mint elvégzett munka. Egy héttel a beiktatása után, tanácselnökként tartott első sajtótájékoztatóján bejelentette, a jelenlegi 174 alkalmazott közül 86-ot december 1-jével elbocsát, és csak 88 marad a megyeházán.
Bolojan szerint minden részlegen indokolatlanul sok jelenleg az alkalmazott, és vannak olyan részlegek is, amelyek teljesen cél nélküliek. Példaként említette, a védett területeket kezelő igazgatóságot, amely azért fölösleges, mert az efféle teendőket már két éve állami hatóság látja el, a megyének semmi köze hozzá. Jelenleg 270 ezer euró megy el havonta (plusz bónuszok) csak az alkalmazottak bérezésére, ezt szeretné lefaragni az új tanácselnök, és egyúttal a feleannyi alkalmazottal is hatékonyabbá tenni a megyeháza működését. (Főtér)
KIS ROMÁN ABSZURD. Nagyon nem akar elkészülni az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti 16 kilométeres szakasza, amely lehetővé tenné, hogy Kolozsvártól Marosvásárhelyig folyamatosan autópályán lehessen haladni. A közúti infrastruktúráért felelős állami vállalat (CNAIR) annak ellenére sem akarja kirúgni a kivitelezőt, hogy az csődközeli állapotban van, és nem is dolgozik. Az ok: román cégről van szó, márpedig a román állam támogatni akarja a romániai vállalkozásokat. Másrészt pedig a cég a bukaresti körgyűrű egyik felüljáróján is dolgozik, és tartanak attól, hogy az esetleges szerződésbontás erre is kihatással lenne. A jellegzetesen román abszurdon most úgy próbálnak átlendülni, hogy az állam megoldásokat keres arra, hogyan fizesse közvetlenül az alvállalkozókat. A szóban forgó szakaszt 2016-ban kezdték építeni, és már rég el kellett volna készülnie, de a sajátos romániai körülmények közepette még mindig csak 36 százalékban épült meg. (Főtér)
OLCSÓSÁGBAN IS MÁSODIKAK VAGYUNK. Románia a második helyet foglalja el Bulgária után az Európai Unióban a legalacsonyabb üzemanyagárak tekintetében – mutatnak rá az Európai Bizottság kiadványában, az Oil Bulletinben közölt adatok. Október 19-étől kezdődően Romániában egy liter benzin ára átlagban 0,934 euró, míg az uniós átlag literenként 1,265 euró. Az EU országai közül Bulgáriában a legolcsóbb a benzin, literenkénti átlagára 0,897 euró, Dániában pedig a legdrágább, 1,458 euró/liter. A következő legmagasabb ár az olaszországi (1,389 euró/liter) és a svédországi (1,362 euró/liter). A gázolaj esetében hasonló a helyzet. Romániában a gázolaj literenkénti ára 0,906 euró, az uniós átlagár pedig 1,105 euró/liter. A bolgárok fizetnek a legkevesebbet a gázolajért, literenként 0,866 eurót, a legtöbbet pedig a svédek (literenként 1,341 eurót), a belgák (1,269 eurót) és az olaszok (1,260 eurót). A fent szereplő értékek fogyasztói árak, minden adót és illetéket tartalmaznak. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.