Megállapodott a két magyar szövetség

2020. november 2., hétfő, Belföld

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megállapodott az erdélyi magyar közösség országos ügyeinek összehangolt képviseletéről és a parlamenti választásokon való együttműködésről.  Az erről szóló dokumentumot az RMDSZ részéről Kelemen Hunor elnök, az EMSZ részéről Mezei János társelnök írta alá.

  • Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
    Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

A megállapodás értelmében az RMDSZ és az EMSZ közösen indul a december 6-ra kitűzött parlamenti választásokon, az RMDSZ két befutónak számító helyet biztosít az EMSZ jelöltjeinek a képviselőházi jelöltlistáin. Az önkormányzatokban is együttműködnek, hogy a politikai konfliktusok ne akadályozhassák egyes települések, közösségek fejlődését. Leszögezték, hogy „megválasztott önkormányzati elöljáróikon keresztül megjelenítik és képviselik Erdély és annak régiói, kiemelten a Székelyföld és a Partium sajátos fejlesztési, gazdasági és közigazgatási jogállásának ügyét”.     Kinyilvánították: törekednek arra, hogy a hozzájuk közel álló vagy semleges civil szervezetek ne kerüljenek hátrányba a támogatások elosztásánál. Külön is megemlítették azokat a forrásokat, amelyeket a román költségvetésből biztosítanak a magyar közösségnek, és amelyek elosztását jelenleg az RMDSZ ellenőrzi.

A felek vállalták, hogy munkacsoportot hoznak létre, amely törvénycsomagot dolgoz ki a romániai magyar oktatás reformjára. Az így kidolgozott tervezetet az RMDSZ frakciója terjeszti be a parlamentben. A nemzetpolitikában a felek azt vállalták, hogy a parlament elé terjesztik a Székelyföld autonómiastatútum-tervezetét, és ezt az RMDSZ-frakciója egységesen képviseli. Kidolgozzák és beterjesztik ugyanakkor a nemzeti jelképek és az anyanyelv szabad használatát biztosító törvénycsomagot.

Az RMDSZ és az EMSZ azt is vállalták, hogy egyeztetnek az erdélyi magyar ügyek külpolitikai képviseletének összehangolásáról, és az RMDSZ az egyeztetett álláspontot képviseli az Európai Néppártban (EPP), az EMSZ pedig az Európai Szabad Szövetségben (EFA). Leszögezték, hogy az összehangolt külpolitikai stratégiában kiemelt szerepet kapnak az európai polgári kezdeményezések. Kulcsfontosságúnak tartják, hogy egységesen jelenítsék meg és következetesen képviseljék az erdélyi magyarság kollektív identitásának megőrzését és gazdagítását, nyelvhasználati jogainak megtartását és bővítését, valamint a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómiaformák igényét. Elismerik ugyanakkor egymás önálló szervezeti identitását, demokratikus értéknek tekintik a politikai pluralizmust és a közösségi önazonosság megvédése egyik legfontosabb eszközének az erdélyi magyar választópolgárok új egységbe való szervezését.

A megállapodás utal arra a politikai nyilatkozatra, amelyet 2018 januárjában Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közvetítése nyomán fogadtak el, e nyilatkozatot egyben újra megerősítették.

Kelemen Hunor az aláírás után kijelentette: a magyarokra jellemző, hogy könnyen vitába keverednek, összeszólalkoznak, de az is, hogy nehéz időkben összefognak. „Így van ez a politikában is: egy-egy településen vitázunk és versenyezünk, de a parlamentben egyet akarunk: legyen erős képviselete a magyaroknak. 2020-ban teljes összefogás van a magyar politikai szervezetek között: az RMDSZ listáin indul az EMSZ két jelöltje ezen a választáson. December 6-án, aki az RMDSZ listáira szavaz, az a magyar egységet, az összefogás jelöltjeit támogatja.”

Mezei János azt hangsúlyozta, hogy az erdélyi politika sokszínű, ezért helye van a versenynek, de helye kell legyen az összefogásnak is. Az EMSZ társelnöke úgy látja: „meg kell teremtenünk az erdélyi magyar nemzeti minimumot, hogy közösségünknek valós képviselete legyen”.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 1979
szavazógép
2020-11-02: Belföld - :

A tesztek negyven százaléka pozitív (Koronavírus)

4041 új koronavírus-fertőzést jelentettek november 2-án országszinten, alig 10 566 teszt elvégzése után, és ezzel a járvány kezdete óta 250 704-re emelkedett az igazolt fertőzések száma (3,2 millió teszt után). Az elmúlt 24 órában 86 olyan elhalálozás történt, ami összefüggésbe hozható a vírussal (közülük 3 semmilyen társbetegségben nem szenvedett), így összesen már 7153 áldozata van a kórnak.
2020-11-03: Elhalálozás - :

Elhalálozás