Jó ideje nem dolgoznak már az épületben, több részleg hónapok óta ,,ideiglenes" helyen, nem megfelelő körülmények között működik, és a felfordulás állandósulni látszik, mert így a befejezés minden reménye a bizonytalan jövőbe tolódik el. A helyzetről György Ervin prefektus szerint a kivitelező tehet, többet vállalt, mint aminek eleget tud tenni. Tegnap az érintett felek erről tárgyaltak a megyeházán, a kormánymegbízott érdeklődésünkre közölte: hétfőtől újrakezdik, azazhogy folytatják a főjavítást. (demeter)