1605. november 11.Miért őrzik Bécsben Bocskai István koronáját?

2020. november 12., csütörtök, Történelmünk

Bocskai István erdélyi és magyarországi fejedelem 1605. november 11-én egy különösen értékes koronát kapott I. Ahmed török szultántól. A csaknem kétkilós, drágakövekkel gazdagon díszített, színarany királyi fejéket a Rákosmezőn helyezte Bocskai fejére Lala Mehmed nagyvezír. Bocatius János (1569−1621) pedagógus, kassai bíró, Bocskai bizalmi embere szemtanúja volt az eseménynek, s beszámolója szerint a fejedelem csak ajándékként fogadta el a koronát. Arra hivatkozott, hogy Magyarországnak van törvényesen megkoronázott királya, ám a jelen lévő törökök ennek ellenére úgy ünnepelték, mint magyar királyt. Tény, hogy Bocskait a törökök ettől kezdve királyként tisztelték. Hívei is így tekintettek rá, s 1606-ban ennek megfelelően temették el – a szertartás idejére például a koronát a koporsójára helyezték.

  • A Bocskai-korona és tokja a bécsi Művészettörténeti Múzeumban. Fotó: Kunsthistorisches Museum
    A Bocskai-korona és tokja a bécsi Művészettörténeti Múzeumban. Fotó: Kunsthistorisches Museum

Megkoronázták

A felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklye jelenleg a bécsi Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) kihelyezett részlegében, a kincstárban (Schatzkammerben) látható. Siklóssy László író, művelődéstörténész 1919-ben megjelent könyvében (Műkincseink vándorútja Bécsbe) – gyakran hivatkozva Thallóczy Lajos történész egyik tanulmányára – többek között ezt írta: „E koronát Ali Pecsevi török történetíró tanúsága szerint »Ahmed szultán parancsára Mohamed nagyvezér csináltatta«. Nagyszámú értékes drágakő, rubin, smaragd, türkiz és gyöngy tette e kincset még értékesebbé. Átadása 1605. november 11-én a rákosi mezőn történt ünnepélyes formaságok között. A szemtanú Bocatius meséli el, hogy a korona átnyújtásán kívül aranyhüvelyes és ékköves karddal is övezték a fejedelmet, akihez a nagyvezér és még egy török basa beszédet intézett. Bocskay ünnepiesen tiltakozott a korona ellen. Ajándék helyett úgymond elfogadja a törökök hatalmas császárától, de nem használatra. Tudvalevő, hogy a német császárt, aki még él, Magyarország annak rendje és módja szerint törvényesen választotta meg királyául, ő pedig nem akar sem lelkiismerete, sem a törvények ellen bármit is cselekedni. Ám mint ékszert elfogadja ezt a diadémot. Ezután a magyar urak felé fordult, és magyarul is kifejtette álláspontját. A janicsárok és a többi török katonák azonban éljenzésben törtek ki, s az összes jelenlévők hangosan kiáltották: Vivat, vivat a magyar király!” Bocatius János szerint Bocskai „a koronát levéve a fejéről Szécsi Györgynek a kezébe adta”.

Ezt a beszámolót a történészek hosszú időn keresztül hitelesnek tartották, hiszen Bocatius nagy tudású, tekintélyes pedagógus és közéleti személyiség volt. Két másik fontos szemtanú, Homonnai Drugeth Bálint, Bocskai seregének fővezére és Alvinczi Péter lelkész, Bocskai udvari papja ugyancsak megemlékezett a koronázásról. Az ő naplóikban azonban nem szerepel a korona visszautasításának, illetve ajándék formájában történt elfogadásának mozzanata.

Bocatius nem volt főnemes, mégis fontos politikai szerepet játszott Bocskai udvarában, s ennek megfelelően kivette részét az események alakításából. A fejedelem 1605 végén úgy döntött: őt küldi titokban követségbe a birodalom protestáns választófejedelmeihez. Miként Csonka Ferenc irodalomtörténész, Bocatius János latin nyelvű börtönnaplójának (Olympias carceraria) fordítója az Öt év börtönben című könyv utószavában írta: „erre a követségre Bocatius a legalkalmasabb, mert jól beszél latinul és németül, mert ismeri a birodalmi viszonyokat, és mert nem főrangú, feltűnés nélkül teheti meg az utat oda és vissza. Éppen ezért nem is hirdették ki követjárását.”

Bocatius a naplójában részletesen beszámolt követségének előzményeiről, így Bocskai Kassával kapcsolatos fogadkozásáról is, mely így hangzott: „Úgy szeressen engem az Isten, hogy ezt a várost, Kassát, a római császárnak nem engedem át, inkább a töröknek adom.” Bocatius erre megjegyezte: „Fenség, te keresztyén fejedelem vagy, a keresztyének ügyét kell előbbre vinned, és nem a törökét.” Bocskai erre így felelt: „Felette gyenge ezen embereknek, a pápa lakájainak a szavahihetősége, akik nemigen szokták betartani az egyezményeket. Én szívesebben bízom magamat és enyéimet a törökre, tőle nagyobb biztonságot remélek. Engem már annyiszor becsaptak Prágában, annyiszor adták már szavukat a császári tanácsosok, annyiszor kijátszották már a császári hitleveleket és szerződéseket, hogy egyáltalán nem lennék biztos, ha köztem és köztük valamilyen megegyezés jönne létre, azt be is tartanák.” Bocatiust meggyőzték a fejedelem szavai, és készséggel vállalta a küldetést, amelyre 1605. december 29-én indult el, másfél hónappal azután, hogy Bocskait a törökök megkoronázták.

A fenti párbeszéd jól tükrözi Bocskai­nak, illetve a Habsburgok és a török birodalom szorításában vergődő protestáns magyarok jelentős részének a gondolkodását. Vannak adatok arra nézvést, hogy a török korona adományozását a fejedelem kérte, s a Bocatiustól idézett párbeszédből is kitetszik: Bocskai jobban bízott a törökökben, mint a Habsburgokban. Ám mi a helyzet a rákosmezei török táborban lezajlott koronázás Bocatius-féle változatával? Már a leírás is tartalmaz ellentmondást. Ha Bocskai valóban szabadkozott a koronázás idején, akkor a törökök a ceremónia végén miért ünnepelték fennhangon a „magyar királyt”?
Azt az állítást, illetve feltevést, amely szerint Bocskai csupán ajándékként fogadta volna el a koronát, s ennek a nagyvezír előtt hangot adott, az újabb kutatások – így például Pálffy Géza, Teszelszky Kees, Kármán Gábor történészek ez irányú munkái − megcáfolták. A kutatók rámutattak, hogy a történet ilyen ábrázolását Bocskai politikai szándékai motiválhatták. A Bocatius-féle leírás a kereszténységnek azt üzente, hogy a magyar fejedelem nem fordított hátat hitének, tiszteletben tartja a Szent Koronával megkoronázott uralkodót, s egyfajta kényszerhelyzetben fogadta el a török koronát. A törökök ettől kezdve viszont koronás uralkodóként kezelték Bocskait, akinek a kétarcú magatartása politikai taktikaként is értékelhető.

 

Bécsbe vitték

A királlyá koronázott fejedelem uralkodásának hamar véget vetett korai, 1606. december 29-én bekövetkezett halála. Siklóssy László idézett Bocskai végrendeletéből, ami később fontos érvként merült fel a korona későbbi sorsát, tulajdonjogát illetően: „az koronát is, kit nékünk török császár adott, hagyjuk az ország tárházába, úgy fejedelmekről fejedelmekre maradjon és annak készen tartassék, aki az országnak ura lészen, azzal a köves szablyával együtt, amelyet adott véle”.

A bécsi udvar már 1607 januárjában lépéseket tett a korona megkaparintása érdekében. Ezt Forgách Zsigmond országbíró is szorgalmazta. Javasolta az udvarnak: úgy próbálják megszerezni a koronát Homonnai Drugeth Bálinttól, az elhunyt fejedelem általános örökösétől, hogy cserébe adjanak neki grófi rangot és erősítsék meg a birtokaiban. A próbálkozás kudarcot vallott, mert Homonnai nem adta át Bocskai örökségét. Rudolf császár és király utódja, II. Mátyás, akit 1608 novemberében koronáztak magyar királlyá, nem hagyta annyiban a dolgot. Rávette az 1609-ben tartott magyar országgyűlést, hogy alkosson erre vonatkozó törvényt. Íme a XX. cikkely szövege:

„Mi történjék a Bocskay-féle igény-koronával s mikép kelljen azt birtokosaitól visszakövetelni?
Ami azt az igény-koronát illeti, melyet Bocskay fejedelem is, a bécsi egyezmény szerint, a régi és angyali korona sérelmére el nem fogadottnak vallott:
1. §. Ámbár az a szent koronának semmi sérelmére nem lehet, mindazonáltal bizonyos tekintetekből jónak látták az országlakók, hogy midőn a nádor, ispán úr, az ország felső részeire fog menni, arról tegyen szoros vizsgálatot s kérje vissza azoktól, kik kezökben tartják.
2. §. Kik, ha azt nem akarják visszaadni, említett nádor ispán úr elébe idéztessenek s azon ügyet a nádor úr, az ország rendes bíráival, illető határidőt tűzvén ki a feleknek rendkívüli törvény útján megvizsgálhassa s megvizsgálni tartozzék.
3. §. Kik e koronát visszaadni nem akarják, az ország köztörvényeinek ellenszegülők módjára büntettessenek.
4. §. Ha gyermekek vagy kiskorúak bírnák a koronát, azok gyámjai vagy szolgái hasonló módon idéztessenek s a megmondott büntetés terhe alatt tartozzanak a koronát kiadni a nádornak.
5. §. A korona pedig a nádor úr kezeibe adatván, a nádor ő kir. Felségének adja át, hogy tárába tétetvén: megőriztessék.”
Thurzó György nádor 1610. június 30-án Sárospatak várában − az ország­gyűlés határozatának megfelelően – átvette a koronát Homonnai Drugeth Bálint árvájának gyámjától. A becses műtárgyat ezután Bécsbe vitte, ahol októberben, ünnepélyes külsőségek közepette kiállították. 1619. május 20-án a bécsi kincstár ezzel a leírással vette leltárba: „Egy erdélyi egész arany korona. Perzsa munka, amelyet eredetileg a török császár ajándékozott Bocskaynak, és amelyet Thurzó palatinus szállított őfelségének. Van rajta 32 kicsiny és nagy türkiz, 89 rubin, 64 smaragd, 22 rubin-pallasz, 281 gyöngy. A tetején egy nagy smaragd. Az egész kettős tokban.”

 

Magyarország igényli

Siklóssy László a könyvében feltette a kérdést, hogy vajon miféle jogcímen van a bécsi kincstárban Bocskai koronája. Erre a kérdésre elfogadható válasz lenne az, hogy a Habsburg uralkodók egyben magyar királyok is voltak, így a korona megőrzése a királyi kincstárban megfelel Bocskai végrendeletének, de megfelel az említett törvénycikknek is, amelyben ez állt: „A korona pedig a nádor úr kezeibe adatván, a nádor ő kir. Felségének adja át, hogy tárába tétetvén: megőriztessék.” Bocskai egyértelműen fogalmazott, amikor úgy végrendelkezett, hogy a korona az ország tárházában „fejedelmekről fejedelmekre maradjon és annak készen tartassék, aki az országnak ura lészen”. Eszerint a korona kincstárban való elhelyezése rendben is lenne, de mi a helyzet a tulajdonjoggal?

Siklóssy 1919-ben – már az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 végén bekövetkezett felbomlása után – ezt írta könyvében: „Tehát a magyar királynak kell azt megőriznie a magyar király tárházában az ország részére. Ha tehát eddig tűrtük is azt a szégyenletes állapotot, hogy a magyar királynak nem volt kincstára az ország fővárosában, ahol efféle kincseinket tarthatta volna, ha eddig el is néztük, hogy egy közös kincstárunk legyen Bécsben, most megszűnt már minden efféle szempont, most likvidálnunk kell minden közösséget és vissza kell kapnunk a magunkét. A Bocskay-féle koronán soha az uralkodóház tulajdonjogot nem szerzett. Csupán őrizte azt; de most már nem kell tovább őriznie.”

 

Románia is kérte

A koronával kapcsolatos tulajdonjog kérdése mindmáig nem dőlt el megnyugtatóan. A trianoni békediktátum után a románok is maguknak követelték azon a jogcímen, hogy Bocskai erdélyi fejedelem volt, Erdély pedig Románia része lett, így a korona is őket illeti. A magyar álláspont ezzel szemben az volt, hogy Bocskai nem mint erdélyi fejedelem, hanem mint magyar király kapta a koronát. Végül egy Velencében 1932-ben megtartott nemzetközi bírósági állásfoglalás kimondta: „Az osztrák szövetségi kormány nincs abban a helyzetben, hogy jelenleg figyelembe vehesse a magyar követelést. A két kormány abban egyezett meg, hogy fenti ügyet az alapjául szolgáló kérdés együttes tisztázásáig nyitva hagyja, és addig a jelenlegi állapot marad fenn.”

Vagyis Bocskai István felbecsülhetetlen értékű koronája továbbra is Bécsben marad, annak ellenére, hogy – miként arra Siklóssy László helyesen rámutatott – „a Bocskay-féle koronán soha az uralkodóház tulajdonjogot nem szerzett”. Hozzátehetjük: Ausztria sem.

Bánó Attila
(Részlet a szerző Bocskai István című, készülő könyvéből)

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1169
szavazógép
2020-11-12: Család - :

Gyermekeink

2020-11-12: Belföld - :

Hírsaláta

ZARÁNDOKLAT JÁRVÁNYIDŐBEN. Bár a fertőzöttek száma továbbra is igen magas országszerte, úgy tűnik, ez nem aggasztotta azt a kétezer bukaresti polgárt, akik az egyik fővárosi ortodox templom előtt álltak hosszú, több utcában is kanyargó sorba szerda reggel, hogy leróják kegyeletüket a sérültek, károsultak védelmezőjeként tisztelt ereklyék előtt.