Koronavírus-fertőzések települések szerintKis falvakba is beszivárog

2020. november 16., hétfő, Közélet

Harmincháromra emelkedett azoknak a háromszéki településeknek a száma, ahol az ezer lakosra számított fertőzöttségi mutató elérte, illetve meghaladta a 3 ezreléket, ez kétszer több, mint november első napjaiban. A megyei közegészségügyi igazgatóság lapunkhoz eljuttatott szombati kimutatása szerint kis települések is felkerültek az említett listára, ahol egyetlen új fertőzöttet jegyeztek az elmúlt két hétben.

  •  A megyében az alig 239 lakosú Cófalván a legmagasabb a járványügyi mutató
    A megyében az alig 239 lakosú Cófalván a legmagasabb a járványügyi mutató

A járvány terjedése településenkénti mutatójának számító nyilvántartásban szombaton Cófalva vezette a háromszéki listát, ahol az utóbbi tizennégy napban három helyi lakos teszteredménye bizonyult pozitívnak a 239-ből, emiatt 12,55 ezrelékkel szerepelnek a vörös listán, Kurtapatak és Páké szintén a vörös zónába került. Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót fertőzöttségi mutatója is meghaladja a 3-at, a megyeközponté 6,67 ezrelék, ezenkívül huszonkilenc faluban jegyezték a járvány 3 ezrelék fölötti jelenlétét – összesíthető a megyei közegészségügyi igazgatóság szombati adatai szerint.

A lakosság számához igazított arányok nem túl beszédesek, nem fedik a járvány terjedésének valós menetét. Ez tűnik ki abból, nem mindegy, hogy egy kétszáz-háromszáz főnyi közösségből egy személy fertőződik meg, vagy aki esetleg idős, és betegsége miatt elszigetelésben tartózkodik otthon, a távmunka alatt, mégis elkapja a betegséget és bekerül a helyi statisztikába.

Pénteki háromszéki látogatása alkalmával Nelu Tătaru egészségügyi miniszter elmondta, nem csak ezek a mutatók határozzák meg, hogy egy adott településen milyen járványügyi korlátozásokat vezetnek be, hanem a helyi, megyei COVID-kórházak befogadóképességétől is függ, mennyi fertőzöttet tudnak ellátni. A tárcavezető szerint a kórházakba hamarosan megérkező gyorstesztek sokat segítenek a lakosság fertőzöttségi felmérésében. Ebből a készítményből közelebbről kapnak a kórházak, és ennek alkalmazásával könnyebb lesz a páciensek irányítása a különböző ellátási útvonalak felé.

 

Még két falu bevörösödött

Megnőtt az igazolt esetek száma az előző két hétben, így megszorító intézkedéseket rendelt el a megyei vészhelyzeti bizottság Fotosmartonosban és Étfalvazoltánban is – derült ki a kormánymegbízotti hivatal honlapján közzétett határozatból. A szigorítások november 14-étől kezdődően 14 napig érvényesek, s egyebek mellett a köztéri csoportosulásokra, a vendéglátó egységek működésére, a magánrendezvényekre vonatkoznak. Egyházi szertartásokon a településen kívülről érkezők nem vehetnek részt, az istentiszteleteken, miséken pedig kötelező betartani az egészségvédelmi előírásokat. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2020-11-16: Máról holnapra - Farkas Réka:

Láng és hamu

Szegény embert még az ág is húzza – és így van ez a román egészségüggyel is. Nem elég a rendszert fojtogató koronavírus-járvány, a karácsonkői (Piatra Neamţ-i) kórházban szombat este pusztító tűz újabb mély sebet ejtett, és ismét felszínre hozta a harminc éve váltakozó kormányok által mostohagyermekként kezelt betegellátás súlyos hiányosságait. Tíz beteg veszítette életét, többen súlyosan megsérültek, köztük az az ügyeletes orvos, aki menteni próbálta a lángokból a lélegeztetőgépre kötött pácienseket.
2020-11-16: Közélet - :

Razzia Kézdiszéken

Több hatóság közös nagyszabású ellenőrző akciója zajlott pénteken kézdiszéki településeken. Az akcióban az állami rendőrség, a csendőrség, a kézdiszentléleki, szentkatolnai és gelencei helyi rendőrség egységein kívül részt vettek még a katasztrófavédelem, a fogyasztóvédelem, a munkafelügyelőség, az élelmiszer-biztonsági hatóság, illetve az erdészet szakemberi.