AgrárdiplomáciaVálasztott az RMGE

2008. október 21., kedd, Gazdakör

Pénteken Székelyudvarhelyen tartotta kilencedik országos küldöttülését a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE). A küldöttek megerősítették az elnökség korábbi álláspontját, és úgy döntöttek, hogy felmondják az RMDSZ-szel 1990-ben kötött társult szakmai szervezeti viszonyt.

Szerintük ugyanis a szövetség teljesen elhanyagolja a gazdák érdekképviseletét felvállaló egyesület által megfogalmazott, a mezőgazdaságot és a vidéki életet érintő súlyos problémákat. A szervezet a leköszönő elnökség helyére négyéves mandátummal újat választott — ebben Háromszéket Szabó György képviseli —, az elnöki teendőket továbbra is Sebestyén Csabára bízták. Az RMGE régi-új elnöke bejelentette, független jelöltként az udvarhelyszéki választási körzetben indul az őszi parlamenti választásokon. Ennek érdekében, mint megerősítette: lemondott RMDSZ-tagságáról, de kilépett a Magyar Polgári Párt-ból is.

A választások után elfogadták az RMGE 2008—2011. évi érdekvédelmi programját, és záródokumentumot fogalmaztak meg. Ebben egyebek mellett leszögezik: az RMGE és a gazdakörök minden magyar politikai párttól, minden politikai jellegű szervezettől elvárják az erdélyi magyar gazdák és a vidéki lakosság érdekeinek képviseletét, az erdélyi magyar agrárium szakmapolitikai törekvéseinek támogatását, és ennek érdekében készek együttműködni az ezt felvállaló szervezetekkel. Továbbá egy sor szakmapolitikai kérdésben szögezik le álláspontjukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2008-10-21: Gazdakör - Incze Péter:

Hamarosan fizetik az első részletet (Támogatás)

Csordából hazatérő szarvasmarhák — a gazdák várják a támogatást
Mint ismeretes, a szakminisztérium kiegészítő nemzeti támogatás keretében az év elején nyilvántartásba vett, legalább három, hat hónaposnál idősebb szarvasmarhát tartó gazdaságokat állami segítségben részesíti.
2008-10-21: Gazdakör - Incze Péter:

A sertések nyilvántartása (Figyeljünk oda!)

Az országos állat-egészségügyi hatóság új rendeletet jelentetett meg a sertések nyilvántartásba vételéről. Ennek alapján a sertéstartó gazdaságok két kategóriába sorolandóak: iparszerű tartást alkalmazó kereskedelmi telepek, illetve háztáji sertéstartó gazdaságok. Mivel a megyében megszűntek (illetve megszűnőben) az első kategóriának megfelelő sertéstelepek, csak az utóbbiak kötelező nyilvántartását ismertetjük.