Járványhelyzet EurópábanVan ahol szigorítanak, van ahol enyhítenek

2020. november 23., hétfő, Világfigyelő

Az európai országok többségében december elején lejár az egy hónappal korábban hozott járványügyi korlátozások határideje, így várhatóan jövő héten döntenek a további lépésekről. Vannak államok, ahol javult a helyzet, így oldanának a szigoron, máshol csak most kezdenek igazán bekeményíteni, és olyan is akad, ahol még jelentősebb korlátozásokat terveznek annak reményében, hogy így karácsonyra valamelyest normalizálódhat a helyzet.

Szigorítanak a britek

A londoni miniszterelnöki hivatal tegnapi tájékoztatója szerint a korábbihoz hasonló, de egyes elemeiben megerősített többfokozatú készenléti rendszer lép életbe Angliában a koronavírus-járvány megfékezését célzó jelenlegi zárlat december eleji lejárta után.

A Downing Street szóvivője közölte, hogy Boris Johnson miniszterelnök tegnap estére soron kívüli kormányülést hívott össze a karácsony előtti időszakra szóló védekezési tervek véglegesítésére. Az elképzelés az, hogy a korábbinál több országrész kerül a háromfokozatú készenléti rendszer legmagasabb, vagyis legszigorúbb fokozatának hatálya alá, és az egyes fokozatok alapján előírt intézkedéseket is megerősítik.

 

Fokozatosan enyhít Franciaország

Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént – nyilatkozta Gabriel Attal kormányszóvivő. Megerősítette, hogy a járványhelyzet javulása miatt a kereskedelem egy héten belül újraindulhat a karácsonyra való tekintettel, miután a december az egyik legfontosabb időszak az árbevétel szempontjából. A vendéglátóhelyek, amelyeket a vírus terjedése szempontjából a legveszélyeztetettebb helynek tartanak a hatóságok, még nem nyithatnak ki, és a kijárási korlátozások is egyelőre érvényben maradnak.

A vonatok december 14-től azonban már teljes kapacitással közlekednek, és a jegyek is lefoglalhatók, amiből arra lehet következtetni, hogy ekkortól szűnhet meg a lakhelyelhagyási tilalom.

Emmanuel Macron francia államfő kedd esti televíziós beszédben ismerteti, hogy mely korlátozást mikor lehet megszüntetni. Az elnök elsősorban a bizonytalanságot szeretné felszámolni, és kiszámíthatóságot akar teremteni a következő hetekre.

A járvány második hulláma a hét elején tetőzött Franciaországban 33 ezer kórházi ápolttal és 4900 súlyos beteggel az intenzív osztályokon, azóta csökkenek a számok. A vírus reprodukciós rátája már kevesebb mint 1, azaz nem minden fertőzött adja tovább a fertőzést, de a járványmutatók még azon a szinten vannak, mint az éjszakai kijárási tilalom kihirdetésekor. A korlátozások teljes feloldása pedig csak akkor lesz lehetséges a kormány szerint, ha a napi esetszám 5 ezer alá csökken.

 

A korlátozások meghosszabbítását sürgetik német vezető politikusok

A koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások meghosszabbítását sürgette a német kormánykoalíció több vezető politikusa vasárnap. A november 2-án bevezetett korlátozások az eredeti tervek szerint a hónap végén automatikusan megszűnnek. Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők szerdán tárgyalnak arról, hogy miként folytassák a védekezést decembertől.

„Szembe kell nézni a tényekkel”, amelyek azt jelzik, hogy „a zárlatot meg kell hosszabbítani, és el is kell mélyíteni” – mondta Markus Söder bajor kormányfő a Bild am Sonntag vasárnapi lapnak. „A hullámot megtörtük, de az új fertőződések száma sajnos nem csökken, az intenzív osztályok pedig egyre inkább megtelnek, és emelkedik a halálos áldozatok száma” – mondta a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Szerinte két-három hétig kell még fenntartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás, szellőztetés – túlmutató korlátozásokat, de legalább addig, amíg ötvenre nem süllyed a hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a mutató a Robert Koch országos közegészségügyi intézet legutóbbi, szombati kimutatása szerint 140,7-en áll.

Hasonlóan fogalmazott a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, és szövetségi szinten a CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) több vezető politikusa is a határidő meghosszabbítását sürgeti.

 

Szerbia további korlátozásokat vezet be

A szerb kormány tovább korlátozza a vendéglátóhelyek és üzletek nyitvatartását a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, így jövő keddtől az élelmiszerüzleteken, gyógyszertárakon és benzinkutakon kívül mindennek be kell zárnia 18 óráig.

Ezenfelül kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is, öt főben korlátozzák a szabadtéri és nyilvános zárt téri rendezvényeken részt vevők számát, és szigorúbban ellenőrzik a karanténra kötelezetteket.

 

Gyengül a járvány Csehországban

Gyengül a járvány Csehországban. Az új igazolt koronavírus-fertőzések száma pénteken 3000 alá süllyedt, és mintegy 700-zal volt kevesebb, mint egy hete – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel megjelent kimutatásból. Három hete, amikor Csehországban tetőzött a járvány, az új igazolt fertőzések napi száma 15 ezer körül mozgott. Ezen a héten a legmagasabb esetszám 6500 volt, ezt csütörtökön regisztrálták.

A kormány döntött arról is, hogy szerdán az általános iskolák további osztályainak tanulói is visszatérhetnek az iskolapadokba. Jelenleg csak az elsősök és a másodikosok járnak iskolába. A középiskolákban újraindul a gyakorlati oktatás, az egyetemeken pedig a diákok húszas csoportokban végezhetnek gyakorlatokat. Az istentiszteleteken hétfőtől már 20 személy vehet részt az eddigi 15 helyett. Meghosszabbodik az üzletek nyitvatartási ideje, az éjjeli kijárási tilalom 21 óra helyett 23 órakor lép életbe. A köztereken pedig az eddigi két személy helyett már hatan lehetnek együtt.

Karel Havlícek kormányfőhelyettes szerint amennyiben folytatódik a helyzet javulása, akkor november 30-án a járványhelyzet a harmadik sávba kerülhet, ami azt jelentené, hogy számos üzlet újra kinyithatna, és sok szolgáltatás újraindulhatna.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1502
szavazógép
2020-11-23: Jegyzet - Kuti János:

Ígérd meg, ne add meg… (A múlt hét)

Minden választás előtt a pártok ígéretek kavalkádjával bombázzák a jámbor választót, amelyek aztán – természetesen – nem valósulnak meg. A négy év alatt, ameddig általában uralkodik egy-egy párt vagy koalíció, a választók elfelejtik a nekik tett ígéreteket.
2020-11-23: Világfigyelő - :

Újabb csatát vesztett Trump

Donald Trump amerikai elnök újabb csatát vesztett szombaton abban a küzdelmében, hogy magát hozassa ki győztesként az elnökválasztásból Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában.