ÚJABB KÓRHÁZTŰZ. Tűz ütött ki tegnap reggel a kolozsvári CFR-kórházban, három pácienst kimenekítettek – jelentette a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). A közlemény szerint a tűz az egyik első emeleti mosdóban, egy zárlatos lámpatest miatt keletkezett.
A tűzoltóság több autóval vonult a helyszínre, a tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt. A mosdó több kórtermet szolgált ki, az osztályon 11 beteg fekszik. A tűzvédelmi engedély hiánya miatt a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) ötvenezer lejre bírságolta a kolozsvári CFR-kórházat. Szerintük nagy hiba volt, hogy az intézmény képviselői nem folyamodtak a tűzvédelmi engedély felújításáért azt követőn, hogy több átalakítást is végrehajtottak a kórház épületén. (Agerpres)
GYORSTESZTEK CSAK INTERNETEN KAPHATÓAK. Újabb felemás helyzet állt elő a romániai jogrendszer hiányosságai miatt: miközben a Gyógyszerek és Orvosi Eszközök Országos Ügynöksége a hatályos törvényekre hivatkozva határozottan megtiltotta, hogy a gyógyszertárakban forgalmazzák a koronavírus-fertőzés kimutatására szolgáló antigén gyorsteszteket, mivel azokat kizárólag szakképzett egészségügyi személyzet használhatja, az interneten továbbra is bárki hozzájuthat ezekhez. A szakhatóság közleményben tudatta, hogy a hatályos törvények értelmében a gyorsteszteket csakis az egészségügyi intézmények számára forgalmazhatják, ami rendben is volna, viszont a közleményben arra is kitérnek, hogy a tesztek internetes forgalmazását nem tilthatják meg. Az ok: a hatályos törvények erre nem térnek ki, így nincs rá jogalap. Vagyis ha valaki szeretné letesztelni magát, otthonról gond nélkül megrendelheti a gyorstesztet. (Főtér)
ORSZÁGOS KARANTÉNRA SZÁMÍTANAK. Egy friss felmérés szerint a lakosság többsége ellenezne egy olyan országos zárlatot, amilyet az áprilisi rendkívüli állapot idején rendeltek el a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor a megkérdezettek 60 százaléka arra számít, hogy a hatóságok el fogják rendelni az országos karantént, csak kivárják, amíg lezajlanak a december 6-i parlamenti választások. Az Avangarde közvélemény-kutató intézet által november 15–17. között végzett telefonos felmérés szerint a válaszadók 54 százaléka ellenezné, 34 százaléka helyeselné az országos lezárást, a többiek nem tudtak állást foglalni. Arra a kérdésre, hogy a hatóságok érdekeik alapján manipulálják-e a járványügyi jelentéseket, a megkérdezettek 49 százaléka válaszolt igennel, 31 százalékuk pedig úgy vélte: az adatok valósak. Arról is megkérdezték a felmérés résztvevőit, hogy beadatnák-e maguknak a koronavírus elleni oltást. Erre 30 százalékuk mondott határozott igent, 36 százalékuk kivárná a vakcina beadatásával, hogy milyen hatással van azokra, akik megkapták, a megkérdezettek 25 százaléka pedig határozottan az oltás ellen foglalt állást. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.