Miután nem tarthatta meg idei két legnagyobb hagyományos viadalát, a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör alkalmazkodott a covidos mindennapokhoz, a sportegyesület frontembere pedig virtuális verseny szervezésére adta a fejét. „Fuss egy órát, ám lehetőleg ne a stadionban, és küld el nekem a leszaladt távot. A nevezési díj a versenyre 40 lej, amit december 5-ig kell kifizetni, amikor átveszed a versenycsomagot, benne az egyedi trikót, az érmet és a versenyszámot” – áll Csutak Tamás felhívásában.
Csutak Tamás elmondása szerint miután elmaradt az idei Szentgyörgy Félmaraton, megmaradtak a díjak és az indulóknak szánt kezdőcsomagok, valamit kellett kezdenie ezekkel, és arra gondolt, hogy virtuálisan mégis megtarthatná a versenyt. „Összesen 28 egyéni nevezőnk volt, váltóban pedig 16-an álltak jelképesen rajthoz. Siker kísérte a kezdeményezésünket, s innen jött az ötlet, hogy szervezzünk egy újabb viadalt, így meghirdettem az 1 óra futásos versenyünket. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, hétfőig 56-an neveztek, sőt 23 távot/időt már meg is kaptam a szaladóktól” – nyilatkozta a sportember.
„Ezt a virtuális megmérettetést úgy kell elképzelni, hogy mindenki egymaga szalad egy órát, és az okos karkötőjével, órájával, telefonos applikációval mért távot és időt elküldi nekem, én meg korosztályonként rangsorolom. November 16-án indult a verseny, és egészen 30-ig tart, a díjazásra pedig december 5-én kerülne sor. Ottrok Levente személyében Németországból is van nevezőnk, ő annak idején a sepsiszentgyörgyi olimpiai központban középtávfutóként atletizált. A háromszéki nevezők mellett bukaresti, magyarláposi, csíkszeredai, brassói és segesvári jelentkezőnk is van” – tette hozzá a Gáll Lajos Futókör első embere.
Arra a kérdésünkre, hogy mit lehet tudni az év végi két rendezvényükről, Csutak a következőket mondta: „Ahogy a Gáll Lajos Futónap és a Szentgyörgy Félmaraton is elmaradt, így a jelenlegi helyzetben a Mikulás-futást sem tudjuk megszervezni. Idén lett volna a rendezvényünk harmincadik kiírása, de majd jövőre. Továbbá ott van az évbúcsúztató szaladásunk, ennek a megszervezésében még reménykedem és abban bízom, hogy december folyamán pozitív irányba változik majd a járványügyi helyzet.” (tibodi)