De minimis támogatásokTovábbi programokat indítanak Sepsiszentgyörgyön

2020. november 25., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A vártnál sokkal kevesebb cég vette igénybe a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a kereskedelmi és iparkamara által közösen indított kis értékű támogatási programokat, melyekkel elsősorban a koronavírus-járvány miatt bajba jutott megyeszékhelyi kis- és középvállalkozásokon (főképp a vendéglátókon, szállásadókon) szándékoztak segíteni, illetve a szépmezői ipari parkban beruházni szándékozókat ösztönözni – jelentették be online sajtótájékoztatón a kezdeményezők. Arról is beszámoltak, hogy a már futó programok mellett további kettő indítását tervezik jövőre, illetve hogy az elmúlt hét évben az önkormányzat közel tízmillió lejt fordított gazdaságélénkítő támogatásokra.

  • A vendéglátósok is pályázhatnak támogatásra. Fotó: Albert Levente
    A vendéglátósok is pályázhatnak támogatásra. Fotó: Albert Levente

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Miklós Zoltán, a szépmezői ipari park igazgatója számolt be a több­évesre tervezett programok eddigi eredményéről, illetve a további elképzelésekről. A polgármester kezdésként felidézte, hogy vannak, akik Sepsiszentgyörgyöt a de minimis támogatási programok városának nevezik, és nem véletlenül. 2013-tól mostanig több mint 7,5 millió lej támogatást nyújtott a város a vállalkozásoknak ilyen formában, és ez az összeg az év végéig nagy eséllyel eléri a tízmillió lejt. Az előző években a kis- és középvállalkozások által befizetett ingatlanadó egy részét tették elérhetővé pályázható támogatás formájában, idén két újabb gazdaságélénkítő csomaggal jelentkeztek, melyek munkahely­megőrző, vállalkozásfejlesztő jellegűek, és elsősorban a koronavírus-járvány káros hatásainak enyhítését célozták. Ezeket a továbbiakban is fenntartják, mellettük pedig újabb programokat szándékoznak indítani.

Miklós Zoltán részletesebben is kitért a két program céljára: a járvány által hátrányosan érintett vállalkozásoknak segítséget akarnak nyújtani, a beruházások ösztönzésével pedig a fejlesztéseket, továbbá a munkahelymegőrzést szeretnék támogatni. A helyi gazdaság általános élénkítését szolgálja ugyanakkor, hogy a támogatás összegét akár meg is lehet kétszerezni, ha az igénylő helyi beszállítóktól szerzi be a beruházásához szükséges eszközöket, szolgáltatásokat, az önrész révén pedig a befektetések többszörözését célozták. Miklós Zoltán úgy vélte, sikerült viszonylag gyorsan elindítani mindkét programot, az elbírálás is megtörtént, és következhetnek a kifizetések. Mindvégig azt tartották szem előtt, hogy minél gyorsabban, gördülékenyebben, kiszámíthatóan történjen az egész, minél jobban leegyszerűsítsék a bürokratikus összetevőket. Ellentétben kormányprogramokkal, amelyek nehézkesen, akadozva működnek, és nem tudni, hogy jövőre melyek és miként folytatódnak, nekik ez sikerült.

Az ipari parkban megtelepedett vagy ott megtelepedni szándékozó vállalkozásoknak meghirdetett de minimis programra eddig két pályázat érkezett, a támogatásokat jóvá is hagyták. Az egyik a teljes lehívható összegre, azaz 100 ezer euróra, míg a másik az alaptámogatásra, azaz 50 ezer euróra pályázott. Mivel az igénylések leadási határideje december 18., így még 8–10 pályázóra számítanak, ezek közül három a parkba frissen érkező vállalkozás lehet.

Édler András szerint Sepsiszentgyörgy esetében a vállalkozói szféra megsegítésében egy működőképes modellnek bizonyult a kereskedelmi kamara és az önkormányzat közötti partnerség. Reméli, hogy a többi önkormányzat is felismeri egy ilyen együttműködés előnyeit, így a hasonló programokat megyeszinten is el lehetne terjeszteni. A program nagy előnye, hogy kis létszámú, helyi, rugalmas csapattal lehet lebonyolítani. Az elnök, valamint Miklós Zoltán azt is jelezte, hogy további programok elindításában gondolkodnak jövő évtől, az egyik által a fiatal vállalkozók üzleti terveinek megvalósítását finanszíroznák a munkahelyteremtés céljával, a másik pedig a meglévő vállalkozások innovatív ötleteinek felkarolását célozza, bővítve tevékenységük körét. A kiírások a versenytanács jóváhagyására várnak.

Az elnök továbbá elmondta, hogy a pandémia hatásainak ellensúlyozására létrehozott programra végül 55 pályázat érkezett (köztük vendéglátó egységeket működtető vállalkozásoktól 18 igénylés). Az elbírálás során egy igénylő visszalépett, ötnek pedig nem hagytak jóvá támogatást, így a programnak összesen 49 kedvezményezettje van. Édler András szerint meglepő, hogy csak ilyen kevesen éltek a lehetőséggel, az önkormányzat által erre a célra elkülönített összeg (ötmillió lej) több mint fele megmaradt (az igénylések összesen 2,1 millió lejt tesznek ki), pedig igen egyszerű eljárás révén lehetett hozzáférni a támogatáshoz. Feltételezik, hogy sokakat az önrész bátortalanított el, de ugyanakkor a beruházás a cég életében közép- és hosszú távon megtérül, ráadásul egymást is segítik a helyiek, ha helyitől szerzik be a szükségeseket. A lebonyolítás során azt tapasztalták, hogy a vállalkozók még mindig nem eléggé felkészültek a pályázásra, ezért erre is megoldást keresnek, pályázatíró szakcégekkel is egyeztetnek. A legmagasabb jóváhagyott támogatási összeg 242 ezer lej volt, a legalacsonyabb pedig 2400.

Antal Árpád zárásként jelezte, hogy az önkormányzat kétszer 5 millió lejt különít el a programokra a jövő évben is, emellett keresik a megoldást, hogy a vállalkozásokat uniós források lehívása felé tereljék, hiszen azokból sokkal jelentősebb összegekhez lehet hozzáférni. A polgármester szerint nagyon hasznosnak bizonyult a Vállalkozói Konzultatív Tanáccsal való együttműködés a programok kidolgozásánál, ezért további ilyen testületeket szándékoznak létrehozni oktatási és szociális téren.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 844
szavazógép
2020-11-25: Közélet - Nagy D. István:

Szerényebben, de folytatják (Háromszéki Közösségi Alapítvány)

A Bertis csoport idei kilépése a közösségikártya-programból beszűkítette a Háromszéki Közösségi Alapítvány mozgásterét, ezért új keretek közé kellett terelni a működést és a közösség érdekét szolgáló kezdeményezéseket, de a lehetőségekhez mérten folytatták és folytatják – ismertette Bereczki Kinga. A rövid éves szám­adást is magában foglaló sajtótájékoztatón a diákok bevonásával indított, nyolc évre tervezett erdőtelepítési és környezettudatosító akcióról is szó esett, mely a Napkapu nevet viseli, és melynek következő állomása Péter Alpár képzőművész köztéri szobrának felavatása e hónap végén.
2020-11-25: Világfigyelő - :

Nem engedték be Ukrajnába Grezsa Istvánt

Az ukrán határőrök nem engedték be tegnap az országba Grezsa István budapesti miniszteri biztost, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány október végén beleavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba – jelentette a Jevropejszka Pravda hírportál, és ezt később az ukrán külügyminisztérium is megerősítette. A lépésre válaszként Budapesten bekérették a külügyminisztériumba Ukrajna magyarországi nagykövetét.