Megérkeztek a táblagépek

2020. november 25., szerda, Közélet

Közel ötszázzal több táblagépet juttatott az oktatási minisztérium Háromszékre, mint a beígért mennyiség, de a 3473 eszköz kiosztása után is több ezer diáknak az okostelefon az egyetlen eszköze, amelynek segítségével be tud kapcsolódni a távoktatásba. A táblagépek átadása folyamatos, az iskolaigazgatók közül többen tegnap vették át az eszközöket a megyei tanfelügyelőségen.

Kiss Imre megyei főtanfelügyelő sajtótájékoztatón ismertette a táblagépek odaítélésének feltételeit és azokat a felelősségvállalási szabályokat, amelyeket az érintett iskoláknak és a kedvezményezett diákoknak be kell tartaniuk. Az eszközök egyharmada olyan települések családjaihoz kerül, ahol az iskoláskorú gyermekek azt nyilatkozták, hogy az otthonukban nincs semmilyen digitális eszköz, illetve nem rendelkeznek internethozzáféréssel vagy gyenge a jel, néhol még villanyáram sincs, több esetben a nyilatkozó egyáltalán nem vett részt az online oktatásban. Aki korábban sem járt iskolába, az valószínű, ezután sem vesz részt az online órákon, ezért meg kell vizsgálni, kik azok, akik tanulnának, de nincs mivel – mondta a főtanfelügyelő. Az eszközök használatához nagyon szigorú szabályok fűződnek: az iskola vezetősége felel azért, hogy valóban tanulásra használják-e, a kedvezményezettek részt vesznek-e a tanórákon, ha pedig a használó megrongálja ezeket, fizetnie kell érte. A táblagépeket kétéves korlátlan internet-felhasználási lehetőséggel adják át a diákoknak, az eszközöket lopásvédelemmel szerelték fel, az iskolai bizottságok kötelessége követni, hogy aki kapott ilyen eszközt, rendszeresen részt vesz-e a tanórákon.

Ha figyelembe vesszük a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közel háromezer táblagépet támogató programját, az oktatási minisztériumtól kiutalt három és fél ezer táblagépet és a megyei tanfelügyelőség által közbeszerzésen vásárolt (hamarosan érkező) ezerháromszáz eszközt, elmondható, hogy a háromszéki diákok több mint harmadát, szinte felét sikerült ellátni az említett programok révén a távoktatáshoz szükséges eszközökkel – szögezte le Kiss Imre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2020-11-25: Belföld - :

Béremelést kérnek

Havasak maradnak idén télen az utak, ha az úttisztító munkások nem kapják meg a két éve várt béremelést – figyelmeztet a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat mintegy 7000 alkalmazottjának kétharmadát tömörítő Elie Radu Szakszervezet.
2020-11-25: Közélet - :

Székelyföldi gyorsforgalmi utat terveznek

Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Gyergyószentmiklós közötti gyorsforgalmi út megépítését szorgalmazza az RMDSZ. Mint a szövetség háromszéki szervezetének sajtóirodája közölte, a Kovászna és Hargita megyei elöljárók a székelyföldi nagy infrastrukturális beruházásokról hétfőn a szépmezői ipari parkban egyeztettek.