A háromszékiek is csatlakoztak az RMDSZ Nőszervezetének Segíts okosan! elnevezésű országos adománygyűjtő kezdeményezéséhez, melynek célja, hogy olyan használt, de működőképes okostelefonokat, táblagépeket, valamint internet-hozzáféréssel rendelkező mobiltelefon-kártyákat gyűjtsenek, amelyeket Kovászna megyei nehéz helyzetben lévő gyermekeknek juttatnak el.
A kezdeményezésről szóló tájékoztató szerint az akcióhoz a nőszervezet mellett az Aktív Nők Egyesülete és a háromszéki tanfelügyelőség is csatlakozott. A három partner arra törekszik, hogy megkönnyítse és adott esetben lehetővé tegye az online tanulást azokban a családokban, ahol az eszközhiány miatt a gyermekek nem tudnak oktatásban részesülni.
„A tanfelügyelőség felmérése szerint 5 ezer laptopra, illetve táblagépre van szükség megyeszinten. Az országos programból érkezett Háromszékre, továbbá több mint 1300 laptopot vásárol a tanfelügyelőség is. Mindezek ellenére marad egy nagy rés, amelyet igyekszünk kitölteni ezzel a gyűjtéssel. Arra biztatjuk az adakozókat, hogy lehetőségeikhez mérten vegyenek részt a programban. Az, akinek nincs már iskolás gyermeke és van pluszban okoseszköze, juttassa el a gyűjtési pontokra, hiszen az adományok jó helyre kerülnek. Fontos, hogy ezekben az időkben egymást segítsük, úgy és ott, ahol tudjuk. Azt szeretnénk, hogy minden háromszéki gyerek egyenlően részt tudjon venni az oktatásban” – részletezte Ájgel Ágnes, a nőszervezet megyei elnöke.
A tájékoztatás szerint a felajánlásokat november 25-től december 15-ig fogadják a sepsiszentgyörgyi turisztikai információs irodában (Szabadság tér 1. szám), hétköznapokon 9–17 óra között, szombaton pedig 10–14 óra között. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.