A Román Kupa tizenhatoddöntőjében nem volt hiány meglepetésekből, ugyanis hét első osztályú gárda búcsúzott, így a nyolcaddöntőben 9 élvonalbeli és 7 másodosztályú csapat folytatja a küzdelmet. A legjobb tizenhat között nem lesz székelyföldi érdekeltség, mivel hétfőn az FK Csíkszereda hazai környezetben szenvedett vereséget az Aradi UTA együttesétől.
Leo Grozavu csapata alig kapcsolódott be a Román Kupa 2020–2021. évi kiírásába, a tizenhatoddöntőben már el is búcsúzott. A másodosztályban érdekelt FC Turris-Oltul Turnu Măgurele legyőzte az előző idényben döntőt játszó háromszéki együttest. A Sepsi OSK a 62. perctől emberhátrányban játszott egy megkérdőjelezhető játékvezetői döntést követően, amely során Anass Achahbar megkapta második sárga lapját, mert Cătălin Popa játékvezető úgy vélte, a holland labdarúgó műesést mutatott be.
A mérkőzésen a sepsiszentgyörgyi együttes végig mezőnyfölényben játszott, ennek ellenére a házigazdák szereztek gólt. Az 58. percben egy jobb oldali beadást követően Ștefan Blănaru két védő, Radoslav Dimitrov és Bogdan Mitrea között felugorva fejelt a kapu jobb oldalába (1–0). A folytatásban a háromszéki csapat nem tudott kiegyenlíteni, végül a másodosztályú Turnu Măgurele meglepetést okozva története során másodszor jutott a Román Kupa nyolcaddöntőjébe.
A székelyföldi gárda mellett az élvonalbeli csapatok közül búcsúzott az FC Hermannstadt, az Academica Clinceni, az FC Argeș, az FC Viitorul, az FC Voluntari és a Kolozsvári CFR. A címvédő FCSB játék nélkül, zöldasztalnál jutott a nyolcaddöntőbe, ugyanis a Gloria Buzău több játékosa is elkapta a koronavírus-fertőzést, így nem tudtak pályára lépni.

Fotó: Pál Zoltán
Búcsúzott az FK Csíkszereda
Az Aradi UTA két tizenegyesgóllal győzött hétfőn a Valentin Suciu irányította FK Csíkszereda vendégeként, így Bálint László csapata jutott a legjobb tizenhat közé. A házigazdák nem játszottak alárendelt szerepet, többet kezdeményeztek és birtokolták a labdát, azonban az UTA az első félidőben kétszer is büntetőrúgáshoz jutott.
A mérkőzés első helyzete a vendégek előtt adódott a 10. percben, amikor Ioan Hora fejesét Ribánszki László szögletre mentette. A sarokrúgás után a hazai csapat kapusa hibázott, ráesett Erico da Silva hátára, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amelyet Vlăduț Morar értékesített (0–1).
A folytatásban az FK többet támadott, viszont veszélyes gólhelyzetet nem tudott kialakítani. Az első felvonás végén ellentámadásba lendültek az aradi játékosok, Hora betört a tizenhatos területre, ahol elesett, Andrei Chivulete játékvezető pedig szabálytalanságot látott, újabb büntetőt ítélt, amelyet Hora váltott gólra (0–2).
Szünet után az FK Csíkszereda hiába birtokolta többet a labdát, nem tudott faragni hátrányából, ráadásul a vendégek a 67. percben tovább növelhették volna előnyüket, azonban Sorin Buștea távoli lövése a kapufáról pattant vissza, a hajrában pedig nem volt említésre méltó helyzet.
Az Aradi UTA mellett a Chindia Târgovişte, a Craiova, az FC Botoşani, az FC Dinamo, az Astra Giurgiu, a Medgyesi Gázmetán, a Jászvásári Poli és az FCSB jutott be a legjobb tizenhat közé. Továbbá hét másodosztályú csapat – FC Turris-Oltul Turnu Măgurele, Temesvári Politehnica, Dunărea Călăraşi, FC Farul Constanța, Viitorul Pandurii Târgu Jiu, FC Petrolul Ploieşti, Kolozsvári U – is a nyolcaddöntő mezőnyének tagja.

Dan Petrescu. Fotó: Facebook / Fotbal Club CFR 1907 Cluj-Napoca
Három együttes is edzőt cserél
A Román Kupa tizenhatoddöntője után három élvonalbeli csapat is a vezetőedző lecserélését szorgalmazta. Először a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR, majd az FC Viitorul és az FC Argeș is a váltás mellett döntött. A sorozatban három bajnoki címet szerző kolozsvári klub hétfőn jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a vezetőedzővel, így Dan Petrescu a negyedik idényét már nem fejezi be a CFR kispadján. A román sportsajtóban megjelent hírek szerint akár a 41 éves Adrian Mutu is átveheti az Európa-ligában is felejthető teljesítményt nyújtó román bajnok irányítását.
Az FC Viitorul és Ruben de la Barrera útja is elvált, a spanyol szakember idén augusztusban a klubalapító Gheorghe Hagi utódjaként vezette a tengerparti csapatot. A klub vezetősége a legrövidebb időn belül kijelöli az új szakmai stábot.
Az újonc FC Argeș már kinevezte új vezetőedzőjét Adrian Dulcea személyében, aki 2007–2010 és 2012–2014 között játszott az Argeș megyei csapatban. A 42 éves szakember Ionuţ Moşteanu helyét vette át a kispadon, akinek vezetésével a gárda megszerezte első győzelmeit a bajnokságban.
Mindhárom klub azután döntött az edzőcsere mellett, hogy búcsúztak a Román Kupa küzdelmeitől: a kolozsvári csapatot a Jászvásári Poli, a tengerparti együttest az FC Dinamo, az élvonalban újonc alakulatot pedig a másodosztályú Viitorul Pandurii Târgu Jiu búcsúztatta a tizenhatoddöntőben.
Eredmények, tizenhatoddöntő: Chindia Târgoviște–FC Hermannstadt 1–1 (gólszerzők: Cherchez 42., illetve Oliveira 42. / tizenegyesek után: 5–3), Progresul Spartac–Craiova 0–5 (gsz.: Mamut 29., 84., Bic 35., Ofosu 45., Bălaşa 57. – tizenegyesből), FC Turris-Oltul Turnu Măgurele–Sepsi OSK 1–0 (gsz.: Blănaru 58.), Váradszentmárton–Dunărea Călărași 0–1 (gsz.: C. Petre 61.), U Craiova–Temesvári Politehnica 1–3 (gsz.: Compagno 8., illetve Munteanu 33. – tizenegyesből, Ivanovici 59. – tizenegyesből, A. Manea 85.), FC Farul Constanța–Academica Clinceni 2–1 (gsz.: Bîrnoi 12., Banyoi 65., illetve Cordea 90+1.), Concordia Chiajna–FC Botoșani 0–2 (gsz.: Tîrcoveanu 69., Askovski 90.), Viitorul Pandurii Târgu Jiu–FC Argeș 1–0 (gsz.: Cioiu 88.), Ceahlăul Piatra Neamț–FC Petrolul Ploiești 1–2 (gsz.: Curpăn 69., illetve Buhăescu 57., Roige 77.), FC Dinamo–FC Viitorul 3–0 (gsz.: Fabbrini 11., 89., Sorescu 14.), Temesvári Ripensia–Astra Giurgiu 1–5 (gsz.: Soković 22., illetve Montini 5., 60., Răduț 48., Azulay 83., V. Gheorghe 89.), Hușana Huși–Kolozsvári U 2–8 (gsz.: Agrigoroaei 28. – tizenegyesből, 86., illetve C. Ștefănescu 3., 49., Dican 12., Golan 15., 56., Ribeiro 25., 38., Berci 79.), FC Voluntari–Medgyesi Gázmetán 0–6 (gsz.: Butean 36., Zé Manuel 50., Deaconu 53. – tizenegyesből, 79., Horșia 73., Sambu 89.), Jászvásári Poli–Kolozsvári CFR 1–0 (gsz.: Calcan 64.), FC Csíkszereda–Aradi UTA 0–2 (gsz.: Morar 11. – tizenegyesből, Hora 45+1. – tizenegyesből), Gloria Buzău–FCSB 0–3 (zöldasztalnál).
A Román Kupa nyolcaddöntőjét 2021. február 9. és 11. között rendezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.