Az országban elsőként sepsiszentgyörgyi kutatók fejlesztettek ki az új típusú koronavírus-fertőzés ellen a szervezet által termelt antitestek kimutatására alkalmas tesztet, amely túl van az engedélyeztetésen, gyakorlatilag már forgalomba is került. Fejér Szilárd, az ELISA SARS-CoV-2 IgG tesztet előállító Proel Biotech kutatócsoport alapítója hangsúlyozza: terméküknek igen nagy szerepe lesz abban, hogy segítségével mérjék a szervezet immunválaszát a koronavírus elleni védőoltás esetében.
Fejér Szilárd lapunknak elmondta, kemilumineszcencia módszerrel eddig is végeztek IgG antitest-meghatározást, de annak a tesztnek a beszerzése egyre nehezebb, mivel nagy rá a kereslet. Az ELISA-módszer standard laboratóriumi eljárás, szóban forgó teszt esetében ezt használják, a mintavétel vérből történik, az eredmény kimutatása kevesebb, mint két órát vesz igénybe. A teszt segítségével több mint 99 százalékos pontossággal mérhető a koronavírus-fertőzésen átesett páciensek szervezetének immunválasza.
Lapunk kérdésére a kutatóvegyész elmondta, előfordul, hogy aki tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel esik át a fertőzésen, annak a szervezete nem termel mérhető mennyiségű antitestet, ezért negatív az ő antitest-tesztjük, akinél ellenben megjelennek az IgG antitestek, az biztosan átesett a fertőzésen. A legújabb eredmények szerint legalább hat hónapig nyújtanak védettséget az antitestek, abban ellenben még nincs konszenzus a kutatók között, hogy van-e bármilyen újrafertőzési esély, mert van másfajta immunválasz is, nem csak az, amit antitestekkel lehet mérni – szögezte le Fejér Szilárd. Létezik olyan teszt is, ami azokat az antitesteket méri, amelyek a legjobban blokkolják a vírust, valószínűleg majd ilyen tesztek irányába mozdul el a piac, de addig még kell néhány hónap – mondotta.

Fejér Szilárd kutatóvegyész
Kérdésünkre, hogy miként lehetséges, hogy az említett teszt kifejlesztésében a sepsiszentgyörgyi kutatócsoport megelőzte a nagy egyetemi klinikákat, Fejér Szilárd elmondta, ahhoz, hogy ez létrejöjjön, több mindennek kell egybeesnie. A Proel Biotech a szintén sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai- és Kutatóközpont évtizedes kutatásaira alapozva áprilisban kezdte meg a teszt kifejlesztéséhez szükséges lépéseket, és mivel Fejér Szilárd a Pro-Vitam laboratóriumának is a vezetője, mely márciusban Háromszéken elsőként kezdte meg a SARS-CoV-2 fertőzést kimutató RT-PCR-tesztek végzését, mintaanyaggal is rendelkeztek, ugyanakkor a szakmailag nagyon jól felkészült csapatban leosztották a munkát, a kísérletektől a teszt tanúsítványaiig, az engedélyekig.
A Fejér Szilárd vezetésével működő teszt-csapatról - Kóródi Mónika génsebész, Jenei Zsuzsanna vegyész, Rákosi Kinga vegyész, a tesztelésben részt vett Hodák Gabriella fővegyész, Horváth István fizikus – minden bizonnyal hallunk még, hisz a koronavírus elleni küzdelemben hasznosítható, sok kutatással megelőzött PCR-teszt és az ELISA SARS-CoV-2 IgG teszt kifejlesztése mellett számos kutatási projektet futtatnak az immunológia és az új diagnosztikai módszerek kidolgozásának területén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.