Száznál több bevetés

2020. december 3., csütörtök, Közélet

Közel 130 bevetésen vettek részt a nemzeti ünnep miatt hosszúra nyúlt hétvégén a háromszéki sürgősségi felügyelőség csapatai, akik balesetnél, lakástüzeknél is közbeléptek, állatot mentettek és betegek szállítását is biztosították.

  • Fotó: Kovászna Megyei Sürgősségi Felügyelőség
    Fotó: Kovászna Megyei Sürgősségi Felügyelőség

Tolvaj Marius hadnagy, az intézmény szóvivője szerdai közleményében jelezte, az előző napokban hét tűzesethez riasztották kollégáit megyeszerte: Kovásznán, Kézdiszárazpatakon, Zabratón, Bodzafordulón és Szitabodzán lakóházaknál ütött ki tűz, Szentivánlaborfalván istállónál oltottak, Sepsiszentgyörgyön pedig egy kigyulladt személygépkocsihoz kellett kivonulni.

A SMURD rohammentősök 23 alkalommal szállítottak beteg, sérült személyeket, további hat alkalommal pedig 17 koronavírus-fertőzöttet, illetve azzal gyanúsítottat szállítottak egészségügyi intézményekhez. A 11-es országúton Ojtoznál balesetnél nyújtottak elsősegélyt, a megyeszékhelyen csatornába esett lovat mentettek ki, továbbá egy lakás ajtaját is kinyitották, lehetővé téve, hogy a bent tartózkodó beteg személyhez bejussanak az egészségügyiek.

A sürgősségi felügyelőség emlékeztet: télen a tűzesetek zömét a ki nem tisztított, meghibásodott kémények, a rögtönzött elektromos berendezések, a felügyelet nélkül hagyott fűtőberendezések okozzák. Arra figyelmeztetik a lakosságot, ne hagyják túlforrósodni a kályhákat, fűtésre használt berendezéseket, mert a környezetükben lévő tárgyakat is lángra lobbanthatják; a parazsat, szenet egy erre a célra kialakított gödörben tárolják; a ruhaneműt és fát a fémkályháktól legalább egy méterre, a csempekályháktól pedig félméteres távolságra helyezzék el. Továbbá azt ajánlják, a tüzet állandóan tartsuk felügyelet alatt és ne használjunk gyúlékony folyadékot, amikor begyújtunk. A földgázzal fűtőknek azt tanácsolják, ne használjanak meghibásodott készüléket, a működésben lévő kazánokat pedig ne hagyják felügyelet nélkül. Amennyiben gázszivárgást észlelünk, nyissunk ablakot, hogy mielőbb kiszellőzhessen a helyiség, ne kapcsoljuk fel a villanyt és ne gyújtsunk gyufát, öngyújtót – figyelmeztettek a tűzoltók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2020-12-03: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Antal Árpád: Ne hagyjuk, hogy helyettünk válasszanak

Megérti azokat, akik sokallják, hogy másfél év alatt az ötödik választásra hívják őket, mégis arra kéri az embereket Antal Árpád: ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük. Sepsiszentgyörgy polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: nagyon zsúfolt, nagyon problémás másfél esztendő áll mögöttünk, most viszont négyévi csend következik, ám nem mindegy, hogy ez nyugalmas vagy nyomasztó időszak lesz-e.
2020-12-03: Közélet - :

Drogos és ittas vezetőt azonosítottak

Kábítószer hatása alatt álló gépkocsivezetőt azonosítottak a rendőrök vasárnap este Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos utcában.