Negyedik napja zajlanak Ausztriában a koronavírus-járvány megfékezését célzó önkéntes tömeges tesztelések, de a kezdeti érdeklődés vasárnapra szemlátomást alábbhagyott, már szombaton is jóval kevesebben járultak a tesztállomásokhoz, mint az első napon.
Bécsben három kijelölt helyszínen végzik a tesztelést mérsékelt érdeklődés mellett. Szombaton mindössze 21 329-en jelentek meg a szűréseken, miközben a szűrőállomások napi kapacitását 150 ezer főre tervezték. Az alacsony részvétel Peter Hacker egészségügyi tanácsost is meglepte, úgy véli, a novemberben elvégzett több mint kétszázezer teszt lehet az oka a mostani visszafogott részvételnek. Bécsben eddig 112 pozitív esetet találtak.
Tirolban a vasárnap kezdődött rendkívüli hóesés és ítéletidő nehezíti a tesztelés lebonyolítását, ezért Elmar Rizzoli, a tesztelési kampány vezetője a vasárnapi szűréseket december 8-ára javasolta elhalasztani. A tartományban két nap alatt a tesztelésen eddig megjelentek száma elérte a 156 ezret, de ez még mindig csak 22,65 százalékos részvételt jelent a lakosság számához képest. Az első gyorsteszt Tirolban 417 főnél mutatott pozitív eredményt, ami 0,27 százalékos fertőzöttségi rátát jelent.
Mindeközben Sebastian Kurz osztrák kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy a teljes zárlatot követő, mától életbe lépő enyhítések idején is be kell tartani a járványügyi óvintézkedéseket. A kormányfő fegyelmezettséget vár el a lakosságtól, hogy folytatódjon a fertőzések csökkenő tendenciája. A teljes zárlatnak köszönhetően a napi új megbetegedések száma Ausztriában a hatezer körüli esetszámról a felére, háromezerre csökkent. Kurz még egyszer kérte a polgárokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a tömeges tesztelésen. „A 15 perces gyorsteszt elvégzése hetekkel is lerövidítheti a lezárásokat” – fogalmazott a kormányfő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.