97 éves korában elhunyt Bisztrai Mária színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, az intézmény volt igazgatója.
Bisztrai Mária 1923. május 25-én született Kolozsváron Petru Groza későbbi román miniszterelnök és Kabdebó Duci színésznő gyermekeként. 1951-ben végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, ettől kezdve a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt. 1969-től 1985-ben történt nyugdíjazásáig ő töltötte be a színház igazgatói tisztségét. Ebben az időszakban mutatták be Sütő András drámáit Harag György rendezésében (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Szuzai menyegző). Lírai szerepek sokaságát és karakterszerepeket elevenített meg. Számos előadóesten vett részt, sűrűn szerepelt a rádióban és a román televízió magyar nyelvű adásaiban is. Fontosabb szerepei: Natasa, Mása (Csehov: Három nővér); Diana (Lope de Vega: A kertész kutyája); Zilia (Heltai Jenő: A néma levente); Rhédey Eszter (Mórizs Zsigmond: Úri muri); Lida (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Blanche (T. Williams: A vágy villamosa); Stella Campbell (Kilty: Kedves hazug); Gertrudis (Katona József: Bánk bán). Filmekben is játszott, többek között a Déry Tibor műve alapján készült, 141 perc a befejezetlen mondatból című Fábri Zoltán-filmben, a Szabó István rendezte Mephistóban és a Huszárik Zoltán által jegyzett Szindbádban láthatta a közönség. Szerepet kapott a Lumini și umbre (Fények és árnyak) című román filmben is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.