Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió Keleti Partnerség programjának és a Moldovai Köztársaság európai integrációjának – jelentette ki Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere tegnap Chișinăuban, Aureliu Ciocoi moldovai európai integrációs és külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén.
Szijjártó Péter rámutatott: magyar szakértÅ‘k segÃtik majd januártól a moldovai pénzügy-, valamint mezÅ‘gazdasági minisztérium munkáját. A nagy magyar vállalatok is folytatják beruházásaikat: az OTP immár piacvezetÅ‘ a moldovai bankpiacon, és komoly informatikai fejlesztéseket fog végrehajtani az elkövetkezendÅ‘ idÅ‘szakban, a legnagyobb magyar gyógyszeripari vállalat, a Richter egy 42 patikából álló hálózatot épÃtett ki, és ezzel tÃz százalék feletti piaci részesedésre tett szert Moldovában, az Eximbank pedig egy 110 millió dolláros hitelkeretet hozott létre a magyar és moldovai vállalatok gazdasági, kereskedelmi együttműködésének finanszÃrozására – sorolta.
Azt szorgalmazzuk, hogy az Európai Bizottság utalja át a Moldovai Köztársaság számára a makrofinanszÃrozási támogatás maradék részét, mert Moldova gazdasági fejlesztése mindannyiunk érdeke – hangoztatta Szijjártó Péter. MegállapÃtotta: a világjárvány rámutatott arra, milyen fontos szerepe van a nemzetközi együttműködésnek. Itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi együttműködés visszatérjen a kölcsönös tisztelet talajára – hangsúlyozta. Ebbe nem fér bele az egymás belügyeibe történÅ‘ beavatkozás, és az sem, ahogyan az EU delegációjának vezetÅ‘je viselkedett Moldovában az elnökválasztási kampányban – jelentette ki Szijjártó Péter. A külügyminiszter gratulált az elnökválasztás sikeres lebonyolÃtásához, és arról biztosÃtotta moldovai partnereit, hogy a jövÅ‘ben is számÃthatnak Magyarországra.
Szijjártó Péter és Sergiu PuÈ™cuÈ›a moldovai kormányfÅ‘helyettes, pénzügyminiszter tegnap aláÃrta a két ország közötti fejlesztési együttműködési megállapodást.
Igor Dodon köztársasági elnök a külföldieknek odaÃtélhetÅ‘ legmagasabb moldovai állami kitüntetést, a Tisztelet Érdemrendet adta át Szijjártó Péternek. Az államfÅ‘ méltatta a kétoldalú kapcsolatok fejlÅ‘dését, és ismételten köszönetet mondott azért a – magyar miniszter által személyesen elkÃsért, százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védÅ‘ruházatból álló – humanitárius segélyért, amellyel Magyarország segÃtette áprilisban Moldovát a koronavÃrus-járvány elleni védekezésben.
Magyarország és Moldova között sikerült felépÃtenünk minden idÅ‘k legjobb kapcsolatát. Igor Dodon elnöknek ebben elvitathatatlan szerepe volt, ezért megtiszteltetés volt tÅ‘le átvenni a kitüntetést – Ãrta közösségi oldalán Szijjártó Péter az átvételrÅ‘l közölt fényképes beszámolójában.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.