Összesen 17 228 koronavírusos megbetegedést igazoltak az elmúlt három napban a hatóságok. A legkevesebb új esetet – 4435-öt – vasárnap jegyezték, de ezen a napon volt a legalacsonyabb az elvégzett vizsgálatok száma, 14 859, szemben a szombaton jelentett 26 399-cel, illetve a pénteki 30 246-tal. Az előző két alkalommal végzett intenzívebb tesztelés nyomán szombaton 6333, míg pénteken 6460 új esetről számolt be a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Hullámzó volt ugyanakkor a fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma, ami vasárnap csökkent a legalacsonyabb szintre. Nem mutatkozott javulás viszont a súlyos betegek számát illetően, a hétvégén mindvégig 1280-nál többen szorultak intenzív terápiás kezelésre. Háromszéken jelentősen csökkent az újonnan igazolt fertőzések száma (62–33–29), viszont itt is egyre kevesebbet teszteltek. A tegnapi adatok szerint a megye kéthetes fertőzöttségi mutatója 1,75 ezrelék.
Az újonnan azonosított esetekkel együtt tegnapra 556 335-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzések száma, 457 360 személyt pedig gyógyultként tartanak nyilván. Az új fertőzések terén továbbra is Bukarestben a legsúlyosabb a helyzet, annak ellenére, hogy szombaton nagy visszaesést jegyeztek, tegnap viszont jóval kevesebb tesztből is 1100 fölötti (az előző napihoz közeli) új megbetegedést igazoltak. A megyék tekintetében a „listavezetők”: Brassó, Kolozs, Konstanca, Galac, Iași, Ilfov és Temes. A tesztek számától függően kétszáz és ötszáz közötti napi esetszámmal jegyezték ezeket öt nap alatt. A tegnapi adatok szerint a 14 napra számított, ezer lakosra kivetített fertőzöttségi mutató Bukarestben, Konstanca és Ilfov megyében nagyon magas, megközelítve a hét ezreléket. A legkevesebb új megbetegedést három napja stabilan Hargita megyében azonosították, de Gorj, Kovászna, Krassó-Szörény, Mehedinți, Szilágy és Teleorman megye esetében is alacsony volt az új esetek száma. Zöld – azaz másfél ezrelék alatti fertőzöttséget regisztráló – megye összesen hét szerepelt a kommunikációs csoport tegnapi jelentésében.
A hatóság összesen 437 koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személy elhunytáról számolt be a három nap alatt. Az áldozatok száma vasárnapra esett jelentősen vissza (121-re), míg szombaton 148-at, pénteken pedig 168-at jelentettek a hatóságok. Az új áldozatokkal 13 385-re emelkedett a betegséggel összefüggésbe hozható, a járvány kezdete óta jegyzett halálesetek száma. Háromszékről és Hargita megyéből csak pénteken jelentettek elhalálozást, de a szomszédos Brassó megyéből viszont mindennap. Szombaton egy több társbetegségben is szenvedő újszülött haláláról számoltak be az illetékesek. A három nap alatt elhunyt áldozatok java része ötven év fölötti volt, és kevés kivétellel mindegyikük más betegségekben is szenvedett.
Ami a kórházban ápolt fertőzöttek számát illeti, jelentős csökkenést nem jegyeztek, és végig nagyon magas – 1280 körüli – maradt a súlyos állapotban lévők és az intenzív terápiás kezelésre szorulók száma. Tegnapra tizennégyre nőtt azon megyék száma, ahol a kórházakban az intenzívterápia-osztályokon nem volt több ágy, országosan pedig összesen 208 maradt szabadon.
A járvány leküzdését célzó szabályok megsértéséért a karhatalmi szervek összesen megközelítőleg 21 ezer bírságot szabtak ki nagyjából két és fél millió lej értékben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.