Konzultációt tartott hétfőn Klaus Iohannis elnök a parlamenti pártok politikusaival a kormányalakításról és a leendő miniszterelnök-jelölt személyéről. A tárgyalások után az államfő bejelentette: december 21-ére, a jövő hétfőre szándékozik összehívni a december 6-i választások nyomán kialakult új összetételű parlament alakuló ülését. Mint fogalmazott, a választások eredményeként kialakult parlamenti erőviszonyok alapján megvalósítható egy jobbközép többség a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) részvételével, de még „nem adottak a kormányalakítás és a miniszterelnök nevesítésének feltételei”. Az alábbiakban igyekeztünk egy csokorba gyűjteni a pártok álláspontjait.
Szociáldemokrata Párt
Az SZDP nemzeti egységkormány alakítását javasolta a Klaus Iohannis államfővel folytatott konzultáción, és Alexandru Rafilát jelölte a miniszterelnöki tisztségre – nyilatkozta az alakulat elnöke a Cotroceni-palotában zajlott egyeztetést követően. Marcel Ciolacu szerint kizárólag a nemzeti egységkormány alakításának lehetőségéről tárgyaltak az elnökkel, aki „tiszteletreméltónak” nevezte a Rafila jelölésére vonatkozó javaslatot. A pártelnök szerint azt is közölték az államfővel, hogy az SZDP meglátása szerint az NLP, MRSZ-PLUS és az RMDSZ között a hétvégén zajlott „nevetséges koalíciós tárgyalásoknak nincs helyük egy valódi demokráciában”. Hozzátette, a világjárvány kiváltotta egészségügyi és gazdasági válság miatt nehéz időszakon megy át az ország, és ebben a helyzetben nem engedhet meg magának „egy törékeny parlamenti többséget”, ezért tartják a nemzeti egységkormányt a legjobb megoldásnak.
„Ebben a politikai konstrukcióban természetesen a választásokat megnyert pártnak kell adnia a miniszterelnököt” – nyomatékosította Ciolacu, leszögezve, hogy a nemzeti egységkormánynak valamennyi parlamenti párt tagja lenne, beleértve az NLP-t is, egy esetleges SZDP-NLP alakításának lehetőségét azonban kizártnak tartja.
Nemzeti Liberális Párt
Az NLP Florin Cîţut javasolta a miniszterelnöki tisztségre az államfővel folytatott egyeztetésen – jelentette ki a konzultációt követően Ludovic Orban pártelnök, hozzátéve, hogy a képviselőházi elnököt is az NLP adná, a pártelnök személyében. Orban rámutatott, a liberális küldöttség közölte az elnökkel, hogy az NLP továbbra is elkötelezett egy jobbközép kormány alakítása mellett, amely biztosíthatja Románia fejlesztését, a rendszerreformok megvalósítását és azt a gazdasági előrelépést, amelyre az országnak szüksége van. Kifejtette: alakulata nem ért egyet azzal, hogy az SZDP bármilyen formában részt vegyen a kormányzásban: „Az SZDP miatt 30 éven át egy helyben toporgott az ország, és miután a polgárok 2016-ban bizalmat szavaztak nekik, három éven át az ellenkezőjét tették mindannak, amit megígértek” – fogalmazott. Mint mondta, pártjának vezetőtestülete határozatban rögzítette, hogy az MRSZ-PLUS-szal, az RMDSZ-szel és a nemzeti kisebbségekkel hajlandó együttműködésre lépni, és ehhez tartják magukat, ettől eltérő összetételű parlamenti többség kialakítása egy pillanatig sem merült fel, még nem hivatalos tárgyalásokon sem.
Mentsétek meg Romániát Szövetség
A Cotroceni-palotában folytatott egyeztetés után az MRSZ-PLUS Szövetség optimista egy stabil és kiegyensúlyozott jobbközép parlamenti többség kialakítását illetően – nyilatkozta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) elnöke, Dan Barna, aki leszögezte: az MRSZ-PLUS csak egy olyan koalícióban hajlandó részt venni, amely képes az építkezésre, amely nem fél évig vagy egy évig lesz életképes, hanem négy éven át kormányozni tudja az országot, és képes végrehajtani a szükséges reformokat. Rámutatott, hogy ők Dacian Cioloşt javasolják a miniszterelnöki tisztségre, mert meglátásuk szerint ez biztosítaná az egyensúlyt a koalícióban, tekintettel arra, hogy a PNL igényt tart az alsóházi elnöki funkcióra. „Világos a tét. Ha sikerül találnunk egy kiegyensúlyozott megoldást, valós esélye lesz az országnak arra, hogy stabil kormánya legyen” – szögezte le. Barna elmondta még, az USR-PLUS készen áll arra, hogy folytassa a koalíciós tárgyalásokat, és bízik benne, hogy sikerül megállapodásra jutniuk a pártoknak. Mint ismert, a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ-PLUS) és az RMDSZ hétvégi koalíciós tárgyalásai eredménytelenül zárultak. A patthelyzetet az okozta, hogy a NLP és az MRSZ-PLUS egyaránt ragaszkodik a képviselőház elnöki tisztségéhez. Erről Dacian Cioloş a párt társelnöke így nyilatkozott: „Kiegyensúlyozott megoldást akarunk találni. Az pedig nem kiegyensúlyozott megoldás, ha mindent az egyik vesz el, a többinek meg csak a maradék jut.” Az MRSZ–PLUS vagy a kormányfői tisztségre, vagy a képviselőház-elnöki tisztségre tart igényt. Véleményük szerint az alsóház elnöki tisztsége fontosabb, mint a szenátus elnöki tisztsége, mivel a többséget is az alsóházban alakítják ki. Emiatt kell egyensúlyt tartani; a két tisztség nem kerülhet ugyanahhoz a párthoz – magyarázta.
RMDSZ
Az RMDSZ-nek két-három olyan jelöltje is akad, aki alkalmas a miniszterelnöki tisztség ellátásra, ám egyelőre nem javasolnak kormányfőt, mert nem akarják tovább növelni a körvonalazódó hárompárti koalíció töredezettségét – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök az államfővel lezajlott konzultáció után. A politikus elmondta, az RMDSZ tárgyalóküldöttsége közölte az államfővel: a választási eredmények ismeretében a legjobb megoldást abban látják, hogy az NLP, az MRSZ és az RMDSZ által alkotott jobbközép kormány alakuljon. A kisebbségek frakciójának támogatásával egy ilyen koalíciónak olyan parlamenti többsége lenne, amellyel négy évet kormányozhatna – hangsúlyozta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök a legfontosabbnak egy olyan kormányprogram kidolgozását nevezte, amelyik választ tud adni az ország legjelentősebb problémáira: az infrastruktúrára, a mezőgazdaságra, az oktatás és az egészségügy kérdéseire. A kormányprogramnak része lenne a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzése is – tette hozzá.
„Az első és legfontosabb dolognak a partnerek közti bizalmat érzem, ebből meg az következik, hogy kombinálnunk kell a politikai érveket a parlamenti számtannal. Ha csak a parlamenti számtanra figyelünk, akkor feszültséget és konfliktust viszünk a koalícióba” – vélekedett Kelemen Hunor, aki azt is elmondta: az államfővel folytatott megbeszélésen nem esett szó egy nemzeti egységkormány megalakításáról, és az RMDSZ jelenleg nem is tartja megfelelő megoldásnak azt.
AUR
A Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) Călin Georgescut jelölte a miniszterelnöki tisztségre a Klaus Iohannis államfővel folytatott konzultáción – nyilatkozta az alakulat társelnöke, George Simion. Az AUR társelnöke szerint Călin Georgescu egyrészt számottevő nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, másrészt megvannak azok a tulajdonságai, amelyeket az AUR megkövetel az ország vezetőitől: legyenek hazafiak, szeressék a népüket, legyenek tisztességesek, feddhetetlenek és jó szakemberek. „Most az SZDP választóihoz szólok: hasonlítsák össze a szociáldemokraták jelöltjét, Alexandru Rafilát – aki egyetértett azzal, hogy bezárjanak bennünket a házba, és hogy visszaélésszerű intézkedéseket hozzanak időseinkkel szemben – Călin Georgescuval” – fogalmazott.