Ezek után már szinte jó hír, hogy élelemre „csak” kétszer többet költünk a 13 százalékos európai átlagnál. A tavalyi adatok alapján minden második nyugdíjast és minden ötödik aktív korú polgárt fenyeget szegénység ebben az országban, és ha ez volt a helyzet az EU-szinten legmagasabbnak mondott gazdasági növekedés idején, akkor idén valószínűleg sokkal rosszabb lesz a statisztikai mutató, jövőre pedig még lejjebb kerülünk. A gödör fenekére talán akkor fogunk leérni, amikor a mostani gyermekek válnak kenyérkeresővé, hiszen százezrek szakadtak le az online oktatásról, és egyelőre senki sem kínál megoldást az elveszett iskolai félévek bepótlására. A tanulatlanság pedig párban jár a szegénységgel.

A román politikusok azonban egyébbel vannak elfoglalva. A kormányalakításra készülő pártok küldöttségei az első két-három találkozójukon a vezetői tisztségek elosztásáról tárgyaltak, de nem úgy, hogy kinek van a legjobban felkészült jelöltje bizonyos munkakör betöltésére, hanem úgy, hogy kinél legyen a babarongy. Sikerként azt tálalták a gondok gyors és hatékony orvoslására váró lakosságnak, hogy a digitalizálást illetően megegyezés született. Ami önmagában jó hír lenne, de valójában újabb szegénységi bizonyítvány: ezúttal nem az embereké, hanem azoké, akik (nagyrészt közpénzekből származó anyagi biztonságuk kényelmes buborékában élve) annyira elszakadtak a hétköznapoktól, hogy még mindig az adminisztráció és az igazságügy reformján lovagolnak, holott most sokkal sürgetőbb az egészségügy, az oktatás, a gazdaság süllyedő hajóinak partra vontatása. Autópályákat ígérnek, mikor kórházakért kiált a társadalom – egy friss felmérés szerint tízből hét romániai lakos jobban fél a beutalástól, mint a koronavírus-fertőzéstől –, és internetet azokba a falvakba, ahol az iskolában folyó vizes illemhely sincs. Azok a hírek, amelyek szerint az árnyékszékek, kiskorú anyák és hasonlók számát tekintve is messze lemaradtunk a civilizált világtól, láthatóan nem érnek el a szép jövőben lebegő döntéshozókig.

Utakra természetesen szükség van, nagyon jó lenne, ha papírsétáltatás helyett okostelefonról intézhetnénk hivatalos ügyeinket, mondjuk a buszról, munkába menet annak is örvendene a nagy többség, ha a korrupciónak, az állam kiszipolyozásának, a speciális nyugdíjaknak és más kiváltságoknak véget vetnének, de a csúf jelen a túlélésről szól. Most ehhez kellene támasz és segítség a semmibe vett millióknak, ámde politikusaink a bársonyszékekért küzdenek, nem a szegényekért – és amíg ez meg nem változik, nem lesz emberközpontú állam, sem betegközpontú egészségügy, sem gyermekközpontú iskola, sem általános jólét.