December másodikán – a francia történelem jelképes napján (Napóleon megkoronázása 1804-ben, az austerlitzi győztes csata 1805-ben, III. Napóleon császári államcsínye 1851-ben) – családja körében hunyt el a 94 éves volt francia elnök, Valéry Giscard d’Estaing.
A francia V. Köztársaság ötödik államfőjét, a Francia Akadémia tagját, az európai eszme egyik alapítóját tiszteljük benne, aki nagy érdeklődést tanúsított Magyarország iránt. Antall József munkásságát igen nagyra becsülte. 1990. április 5-én azért ment Budapestre, hogy személyes részvételével növelje a Magyar Demokrata Fórum választási gyűlésének súlyát. 1998-ban ugyanígy kiállt Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt mellett.
Pályafutásából kiemelendő egy jellemző adatsor: az 1974 és 1981 közötti hétéves elnöki ciklus végi sikertelen újraválasztási kísérletén kívül mindent megnyert, amin elindult! Tizenegyszer választották országgyűlési képviselővé, de sikeres volt minden regionális választáson és az európai parlamenti választáson is. Nemcsak politikai, de írói munkássága is bizonyítja: nagyon ismerte hazáját. Amelyben senki sem lehet próféta. „A modernitást és a merészséget hozta el nekünk” – írják róla a dicsérő francia nekrológok, mások viszont felróják neki a családegyesítés törvényét, amely lehetővé tette Franciaország migrációs elözönlését, az önkéntes terhességmegszakítás engedélyezését, amely tovább rontott a demográfiai lejtmeneten, a ’68 eszméihez történő igazodását, a fejlődésbe vetett naiv hitét.
Nagypolgári-bankár és politikus családba született, és vagyonos famíliája mindent megadott tehetséges sarjának ahhoz, hogy meghódítsa a fényes horizontokat. Mesteri hozzáértéssel kezelte a modern kommunikációs eszközöket, amiért politikai ellenfelei a francia Kennedynek gúnyolták. Pierre Messmer, a korábbi miniszterelnök írta róla: „Az ősi ösztönöktől hajtott franciák a némi kék vérrel rendelkező Giscard-ban rátaláltak a republikánus uralkodóra… Franciaország élére egy arisztokrata nagyúr került, aki ráadásul képes lesz arra, hogy elmagyarázza nekik a differenciálszámítást.”
Fiatal elnökként nagy lendülettel látott programjának, az ország liberális átszerkesztésének megvalósításhoz. Egy szélesedő és nyitott középosztályt képzelt maga mellé, amely zökkenők nélkül alakít ki más országok középosztályával egy ökumenikus Európát, és amely kreatívan viszonyul majd a globalizációhoz, a kapitalizmus, illetve a liberalizmus legfelső fokához.
Nem így történt. Minden jó szándéka és kivételes tehetsége ellenére Valéry Giscard d’Estaing kora gyermeke maradt. Politikájával oroszlánrészt vállalt a közösséget kiszolgáló, attól kötelességeket váró állam lebontásában, amelyből mára – Európa-szerte – a hisztérikus egyéni jogokat, illetve lobbikat kiszolgáló és gyakran lebénuló intézmény lett. Azért ne feledjük az elhunyt elnöknek a Helsinki Egyezmény tető alá hozásában játszott szerepét 1975-ben. Ezzel olyan jogi kiskapu nyílt a keleti–nyugati kapcsolatokban, amely elindítója lett az 1989-es változásoknak.
S. Király Béla
