A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság úgy döntött, hogy három hónappal meghosszabbítja a támogató nyilatkozatok összegyűjtésének határidejét mindazoknak az európai polgári kezdeményezéseknek az esetében, amelyek gyűjtési időszaka november 1-jén folyamatban volt vagy azóta megkezdődött – közölte az uniós bizottság. Így a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett, a nemzeti régiók védelméért indított aláírásgyűjtés is folytatódhat, és van esély arra, hogy ne csak az egymillió támogatás legyen meg, de teljesíteni tudják a hétállamos kötelező kvótát is.
Idén júliusban az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő Tanács is elfogadta az aláírásgyűjtési határidők első, hat hónapra szóló meghosszabbítását, és felhatalmazta az Európai Bizottságot, hogy újabb járványhullámok esetében legfeljebb három hónappal meghosszabbíthassa a gyűjtési időszakot.
A bizottság döntése értelémében a november 1-jén már folyamatban lévő európai polgári kezdeményezések eredeti gyűjtési határideje három hónappal meghosszabbodik. Az intézkedés többek között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított, a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezésre is vonatkozik, amely a meghosszabbításnak köszönhetően még 2021. február 7-ig gyűjthet támogató nyilatkozatokat.
A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
Az SZNT kezdeményezése nyomán csütörtök estig 1 095 616 aláírás gyűlt össze, és teljesítette a kvótát Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország és Litvánia. Nagyon közel a célhoz Svédország, alig 500 kézjegyre van szükség, hogy elérjék a kiszabott határt, és reménykeltő, hogy Spanyolországban is 65 százalékos az arány (kevesebb mint 15 ezer támogatóra van még szükség).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.