Megszokták, megszerették a kovásznaiak, hogy a karácsonyt megelőző négy vasárnap sorra gyúlnak ki a fények a város adventi koszorúján. Jó alkalom volt a találkozásra, az elhangzott beszédek segítettek az ünnepre való hangolódásban, de idén minden másképp alakult.
A világjárvány miatt csupán a közösségi oldalakon követhették a helybéliek a gyertyagyújtást. Csökkent az esemény ünnepélyessége, hiányérzetük van, de mindent megtettek, hogy lehetőleg ne maradjon el a gyertyagyújtás – mondotta érdeklődésünkre Butyka Gyula, a városi művelődési ház kulturális referense.
Az adventi koszorút hagyományos helyén, a művelődési ház előtt, a Kőrösi Csoma Sándor-szobor mellett helyezték el. A városháza a fenyőágat biztosította, egy helyi virágüzlet a díszítést vállalta, egy másik vállalkozás a világítást szerelte.
Advent első vasárnapján a gyertyagyújtást a virtuális térből nézhették a kovásznaiak. Az ünnepi hangulatot a belvárosi református templomban tartott ifjúsági istentisztelet adta – ezt is online közvetítették. Második vasárnap a gyertyagyújtást követően a római katolikus egyház ünnepi műsorába kapcsolódhattak be az érdeklődők, míg harmadik vasárnap a Kovászna-vajnafalvi református egyházközség szolgáltatta a virtuálisan közvetített ünnepi műsort – számolt be Butyka Gyula.
Vasárnap hat órakor gyújtják meg a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján, s felvételről közvetítik a református és katolikus lelkészek ünnepi beszédeit – közölte a referens. Az események a kovásznai városi művelődési ház Facebook-oldalán lesznek követhetőek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.