Egy Kommandón létrehozandó teleház kapcsán a település jövőjét is érintő kérdésekről tanácskoztak civil szervezetek képviselői hétfőn és kedden a helybéli könyvtárban szervezett konferencián.
A rendezvényen Klárik László megyemenedzser kijelentette: egy éven belül Kommandón működőképes lesz a mobiltelefon és a hegyvidéki községet jó úton lehet majd megközelíteni.
Az állandó internetkapcsolattal rendelkező, közhasznú intézményként szolgáló teleház létrehozása azért is fontos, mert a térségben nincs mobiltelefon-térerő, rossz idő esetén pedig a vezetékes telefon sem működik napokon keresztül. Kommandó elszigetelt település, jegyezte meg Kocsis Béla polgármester a Kis közösségek vonalban — a helyi esélyteremtésért című szakmai megbeszélésen, hozzátéve: a teleházat a helybéliek is igénylik, ezt a kérdést tanácsülésen elemezték, s az önkormányzat fel fogja vállalni a teleház létrehozását és zökkenőmentes működtetését.
Klárik László megyemenedzser három olyan ígéretet tett a kommandóiaknak, amely régi gondjukat oldaná meg. Azt mondta, jövőre lesz mobiltelefon-szolgáltatás, jó úton lehet majd ide jönni, és a kisvasút egy része is működni fog. A teleházban más kihívást is lát, annak ugyanis közösségépítő szerepet is kell vállalnia, ezért azt kívánta, az itteni teleház legyen majd tele élettel.
A magyarországi teleház-szakértők is alaposan körbejárták ezt a témakört, Kovács Győző az eredményesen működő, huszonhat csíki települést átfogó Hargita-hálót ismertette, míg Nagyné Takács Ágnes konkrét példák ismertetésével kiemelte: teleházak esetében fontos az alulról szerveződés, egy ilyen intézménynek szerepe van a vidékfejlesztésben, a falusi turizmus fellendítésében is. A keddi műhelybeszélgetés után Szabó Mária, a helybéli Horn Dávid Egyesület elnöke, Kommandó helytörténésze bemutatta a falumúzeumot a tanácskozás résztvevőinek.Az állandó internetkapcsolattal rendelkező, közhasznú intézményként szolgáló teleház létrehozása azért is fontos, mert a térségben nincs mobiltelefon-térerő, rossz idő esetén pedig a vezetékes telefon sem működik napokon keresztül. Kommandó elszigetelt település, jegyezte meg Kocsis Béla polgármester a Kis közösségek vonalban — a helyi esélyteremtésért című szakmai megbeszélésen, hozzátéve: a teleházat a helybéliek is igénylik, ezt a kérdést tanácsülésen elemezték, s az önkormányzat fel fogja vállalni a teleház létrehozását és zökkenőmentes működtetését.
Klárik László megyemenedzser három olyan ígéretet tett a kommandóiaknak, amely régi gondjukat oldaná meg. Azt mondta, jövőre lesz mobiltelefon-szolgáltatás, jó úton lehet majd ide jönni, és a kisvasút egy része is működni fog. A teleházban más kihívást is lát, annak ugyanis közösségépítő szerepet is kell vállalnia, ezért azt kívánta, az itteni teleház legyen majd tele élettel.
A magyarországi teleház-szakértők is alaposan körbejárták ezt a témakört, Kovács Győző az eredményesen működő, huszonhat csíki települést átfogó Hargita-hálót ismertette, míg Nagyné Takács Ágnes konkrét példák ismertetésével kiemelte: teleházak esetében fontos az alulról szerveződés, egy ilyen intézménynek szerepe van a vidékfejlesztésben, a falusi turizmus fellendítésében is. A keddi műhelybeszélgetés után Szabó Mária, a helybéli Horn Dávid Egyesület elnöke, Kommandó helytörténésze bemutatta a falumúzeumot a tanácskozás résztvevőinek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.