Út a lemhényi Büdöskútig

2020. december 23., szerda, Nyílttér

A Büdöskutat Kisgyörgy Zoltán Kovászna megye ásványvizei címmel megjelent munkájában is említi, kiemelve, hogy Lemhénynek két kénes gyógyvízforrása is van, a Farkaspatakban (Büdöskút) és a Kerekbükkben. A Büdöskút gyógyhatású vizét sokan használták egészségük helyreállítására, a feljegyzések szerint a víz laboratóriumi vizsgálata során kiderült, hogy Kovászna megye egyik legjobb összetételű gyógyvize áll a lemhényiek és az ide látogatók rendelkezésére. Ezek szerint a gyógyvíz nem csak helyi érték, hanem megyei jelentőséggel bír. A vizet reumatikus fájdalmakra, gyomorbántalmakra is használták, sokan hordókba töltve hozták le a betegeknek, megmelegítették és így gyógyultak.

A gyógyvízhez vezető út azonban 13 esztendeje el van kerítve, így a közösségtől elzárták ennek a természeti kincsnek a felhasználását. Három éve merült fel először az ötlet, hogy jó lenne ismét hozzáférhetővé tenni az emberek számára ezt a természet által ingyen felkínált ajándékot. Akkor ezt nem lehetett megvalósítani, idén azonban újra felcsillant a remény, s így Miklós Barna, Lukács Botond, Biró Attila és jómagam kezdeményezésével útjára indult a projekt. A helyi önkormányzat és a megyei tanács elnöke is rábólintott, támogatást ígérve.

Kezdetben még semmilyen anyagi forrás nem állt rendelkezésünkre, csak az elhatározás és a cél. Meg az a reménység, hogy ha a közösségért tesz valamit bárki, a közösség még ma is képes összefogni és odaállni úgy, mint régen. Régebb kigondolták, a falu képét együtt formálták az emberek. Ma azt mondják, mindenhez pénz kell, s azt is, hogy ma már a közért szinte senki nem tesz...

Akkor derült ki, hogy milyen óriási munkáról van szó, amikor belevágtunk. Ahhoz, hogy esély legyen a sikerre, a régi erdei utat kellett felhasználni, hogy a kút megközelíthetővé váljon a gyalogolni nem tudó betegek számára is. A Farkaspatakában levő erdők magántulajdonban vannak, de a tulajdonosok 13 éve nem tudtak fát kitermelni – ám az út elkészítésével már erre is lehetőség adódik. A munka a következőkből állt: útszélesítés és -hosszabbítás, sáncok ásása, völgyfeltöltés, átereszek beásása, porondozás, kőhordás és annak elegyengetése. Mögöttünk van október 3-tól több mint ötvennapos kemény munka. November 27-re elkészült a bödöskúti út. Nem vezet le egészen a medencéig, mert meg kell őrizni a természetes közegét a forrásnak, hanem a Büdöskút fölötti kiszélesített parkolóban végződik, ahonnan gyalog lehet leereszkedni a forráshoz.

Biró Erika

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2020-12-23: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-12-23: Nyílttér - :

Jancsó Benedek-verseny járványban is

Örömmel adunk hírt róla, hogy a koronavírus-járvány által nehezített helyzetben Erdély minden szegletéből – tíz megyéből – jelentkeztek iskolai csapatok a magyar oktatási nyelvű általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói részére immár ötödik alkalommal meghirdetett, Jancsó Benedek székelyföldi származású tudós-tanár nevét viselő történelmi emlékversenyre, amelyet a Jancsó Alapítvány a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel partnerségben, a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezett meg.